Nyári Tábor 2018 – Pécs

elsődleges-logó-egyszín-idézettel

Örömmel hirdetjük, hogy idén is lesz Juventutem Nyári Tábor, ezúttal Pécsett, dr. Udvardy György pécsi megyéspüspök úr nagylelkű engedélyével.

A tábor időpontja: 2018. július 23-28.

A tábor programjának struktúrája a korábbi évekéhez lesz hasonló.

7:00 Laudes

7:30 Szentmise majd reggeli

10:00 Tercia és délelőtti foglalkozás

Délelőtt két gyakorlati foglalkozást tervezünk:

  • Asszisztencia képzés
  • Szkóla képzés

 

12:00 Sexta majd ebéd

17:00 Nóna és délutáni előadás

19:00 Vesperás majd vacsora

21:30 Kompletórium 

A tábor teljes költségéről továbbá a délutáni előadók személyéről és a szállással kapcsolatos információkról a következő napokban adunk részletes információt.

A tábor teljes programja nyilvános, de regisztrációhoz kötött, ezért szeretettel hívjuk és várjuk a helyi érdeklődőket is!

Jelentkezni illetve regisztrálni Pintér Miklósnál a pinter.miklos@juventutem.hu címen lehet.

2008-05-14_JUVENTUTEM1

Ünnepélyes főpapi szentmise és kegyszobor koronázás Budapesten

DSC_3572

2018. április 29-én vasárnap, a Belvárosi Szent Mihály templomban Budapesten ünnepélyes főpapi szentmisét pontifikál dr. Varga Lajos váci segédpüspök úr. A szentmise keretében püspök úr megkoronázza a fatimai Szűzanya azon kegyszobrainak egyikét, amelyek Ferenc pápa áldásával indultak útnak a jelenések 100. évfordulóján a világ minden tájára.

A kegyszoborról és a hozzá kapcsolódó zarándoklatról az alábbi linken található további információ:

https://www.hli.org/2017/02/pilgrimage-begins-six-continents-fatima-centenary-jubilee-year/

 

30762746_10214318125780632_4946645595809906688_n

Szűz Mária fatimai kegyszobrának megkoronázása

7FC156BF-3817-43B2-A614-CC15E8A2B445Értesítjük a kedves testvéreket, hogy Szűz Mária fatimai kegyszobrának megkoronázása és felajánlás Szűz Mária Szeplőtelen Szívének 2018. április 29-én, vasárnap lesz a belvárosi Szent Mihály templomban.

A tervezett program:

11:20 Rózsafüzér

12:00 Pontifikális szentmise a római rítus rendkívüli formája szerint benne koronázás és felajánlás

Celebráns: Msgr. Dr. Varga Lajos váci segédpüspök Úr

14:00 A kármelita skapuláré felvételének lehetősége, szentkép osztás

Mindenkit szeretettel várunk!

NAGYHÉT 2018

Nagyheti szertartások rendje
a római rítus rendkívüli formájában
Belvárosi Szent Mihály-templom
2018. március 25. & 28- április 1.

Örömmel adjuk közre az idei nagyhetünk teljes és részletes programját. Nagyhétfőn nagykedden és nagyszerdán is lesz régi rítusú szentmisénk, ezek időpontjáról később adunk tájékoztatást.

Virágvasárnap

  • 12:00-14:30 Virágvasárnapi ágszentelés, körmenet és ünnepélyes szentmise

Nagyszerda

  • 21:00-23:00 Lamentáció

Nagycsütörtök

  • 17:30-18:00 Prédikáció
  • 18:00-20:30 Ünnepélyes szentmise, oltárfosztás és lábmosás
  • 21:00-23:00 Lamentáció

Nagypéntek

  • 16:30 Keresztút
  • 17:30-18:00 Prédikáció
  • 18:00-20:30 Előszenteltek liturgiája
  • 21:00-23:00 Lamentáció

Nagyszombat

  • 18:30-19:00 Prédikáció
  • 19:00-23:30 Tűzszentelés, vigília szertartás, ünnepélyes szentmise, feltámadási körmenet

Húsvét vasárnap

  • 12:00-13:30 Ünnepélyes feltámadási szentmise

 

Sarah bíboros: “Újra kell gondolni az áldoztatás módját”

“Újra kell gondolni az áldoztatás módját”

 

Madre_Teresa_comunione

Az alábbiakban bővebb idézeteket hozunk don Federico Bortoli A kézbeáldoztatás. Történeti, jogi és lelkipásztori szempontok nemrég megjelent könyvének bevezetőjéből, melynek szerzője Robert Sarah bíboros, az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció prefektusa.

 

+++

 

 

A Gondviselés, amely bölcsen és gyengéden elrendez mindent, elkészítette számunkra don Federico Bortoli A Szentáldozás kézbe való kiszolgáltatása című könyvét, éppen amikor megünnepeltük a fatimai jelenések centenáriumát. Még Szűz Mária megjelenése előtt, 1916 tavaszán a Béke Angyala megjelent Lúciának, Jácintának és Ferencnek és ezt mondta nekik: „Ne féljetek, én a Béke Angyala vagyok. Imádkozzatok velem”. (…) 1916 tavaszán az angyal harmadik megjelenésekor a gyermekek látták, hogy ugyanez az angyal bal kezében egy kelyhet tartott, amely fölött a Szentostya lebegett. (…) A Szentostyát Lúciának adta, a kehelyben lévő Szent Vért pedig a térdelő Jácintának és Ferencnek, miközben ezt mondta: «Vegyétek és egyétek Jézus Krisztus Testét és Vérét, melyet a hálátlan emberek rettenetesen meggyaláztak. Engeszteljetek az ő bűneikért és vigasztaljátok meg Isteneteket». Az angyal ismét a földre borult Lúciával, Jácintával és Ferenccel ismételve háromszor ugyanazt az imádságot.

I am the Angel of Peace

A Béke Angyala tehát megmutatja, hogyan kell nekünk is magunkhoz venni Jézus Krisztus Testét és Vérét. Az angyal által tanított engesztelő imádság sajnos egyáltalán nem veszített aktualitásából. De melyek azok a sérelmek melyek Jézust érik a Szentostyában és amelyekért engesztelni kell? Első sorban ezek a sérelmek maga a Szentség ellen irányulnak: A rettenetes megszentségtelenítések, melyekről néhány megtért volt sátánista adott hírt és vérfagyasztó leírást; ilyen sérelmek a szentségtörő áldozások is, melyeket azok tesznek, akik nem a kegyelem állapotában vagy nem vallva a katolikus hitet áldoznak (az úgynevezett interkommunio bizonyos formáira gondolok). Másodsorban sérti a mi Urunkat mindaz, ami meg tudja akadályozni a Szentség hatékonyságát, mindenek előtt a hívek elméjébe beültetett tévedések, melyek megszüntetik az Eucharisztiába vetett hitüket. Az ún. fekete miséken végbemenő szörnyű szentséggyalázások nem közvetlenül sértik Őt, akit a Szentostyában gyalázat ér, mivel csak a kenyér és bor színeit érik el.

Jézus szenved a szentséggyalázók lelke miatt, akikért Vérét ontotta, amely Vért ők oly nyomorúságosan és kegyetlenül megvetik. De Jézus még jobban szenved, amikor az Ő istenemberi eucharisztikus jelenlétének rendkívüli ajándéka nem tudja meghozni a lehetséges gyümölcsöket a hívek lelkében. Itt érthetjük meg, hogy az ördög legálságosabb támadása az, amikor megpróbálja kioltani az Eucharisztiába vetett hitet, tévtanításokat terjesztve és népszerűsítve az áldozás nem megfelelő módját; a Mihály és angyalai valamint Lucifer közötti harc valójában a hívek szívében folytatódik: a Sátán célpontja a szentmiseáldozat és Jézus valóságos jelenléte a konszekrált Ostyában. Ez a támadási kísérlet két irányt követ: az első a valóságos jelenlét fogalmának leépítése. Sok teológus állandóan próbálkozik nevetségessé tenni vagy lejáratni a transszubsztanciáció fogalmát, a Tanítóhivatal állandó hivatkozásai ellenére. (…)

Nézzük meg most hogy a valóságos jelenlétbe vetett hit hogyan tudja befolyásolni a szentáldozás módját és fordítva. A kézbeáldozás kétségtelenül a darabkák nagy szétszórását feltételezi; viszont a legkisebb morzsák iránti figyelem, a szent edények gondos megtisztítása, a Szentostya nem izzadt kézzel való érintése mind a Jézus valóságos jelenlétében való hit megvallásává válik, aki jelen van a konszekrált színek legkisebb darabkáiban is: ha Jézus az eucharisztikus kenyér lényege és ha a morzsák mérete csupán a kenyér járuléka, akkor kevés jelentősége van annak, hogy az Ostya darabja mennyire kicsi vagy nagy! A lényeg ugyanaz! A lényeg Ő! Viszont a darabkákra való oda nem figyelés elfelejteti velünk a dogmát: lassan eluralkodhat ez a gondolat: “Ha még a plébános sem figyel oda a morzsákra, ha úgy áldoztat, hogy a morzsák szétszóródhatnak, ez azt jelenti, hogy bennük nincs jelen Jézus, vagy ha mégis, akkor csak bizonyos pontig”.

Az Eucharisztia ellni támadás másik iránya az a kísérlet, hogy a hívek szívéből kiöljék a szent iránti érzéket. (…) Miközben a transszubsztanciáció fogalma jelzi a jelenlét valóságát, a szent iránti érzék láthatóvá teszi számunkra annak abszolút egyediségét és szentségét. Micsoda gyalázat lenne elveszíteni a szent iránti érzéket éppen abban, ami a legszentebb! Hogyan történhet ilyesmi? Ha egy különleges ételt úgy veszünk magunkhoz, mint egy közönséges ételt. (…)

wyd-communion

A liturgia számos apró rítusból és gesztusból áll – melyek közül mindegyik képes kifejezni a szeretet, a gyermeki tisztelet és az Isten imádásának magatartását. Éppen emiatt fontos hangsúlyozni egy olyan gyakorlat szépségét, megfelelőségét és lelkipásztori értékét, mely az Egyház hosszú történelme és hagyománya során fejlődött ki, és amely a nyelvre és térdelve történő szentáldozás aktusa. Az ember nagyságának és nemességének, valamint a Teremtője iránti szeretetnek legmagasabb kifejeződése az, amikor térdre borul Isten előtt. Maga Jézus is térden imádkozott az Atya jelenlétében. (…)

giovanni_paolo_ii_e_benedetto_xvi1

Ennek kapcsán korunk két nagy szentjének példáját szeretném felidézni: Szt. II János Pál és Calcuttai Szt. Teréz. Karol Wojtyła egész életét jellemzi a Szt. Eucharisztia iránti mélységes tisztelet. (…) Még amikor kimerült és erőtlen volt, akkor is mindig le akart térdelni a Szentség előtt. Nem volt már képes egyedül térdet hajtani és felkelni. Mások segítségére szorult ehhez a művelethez. Egészen utolsó napjáig a Legszentebb Oltáriszentség iránti tisztelet fényes tanúságtételét akarta adni. Miért vagyunk olyan büszkék és érzéketlenek azokra a jelekre, melyeket Isten maga ajánl nekünk lelki növekedésünk és a vele való bensőséges kapcsolat érdekében? Miért nem térdelünk le a szentáldozáskor a szentek példájára? Tényleg annyira megalázó leborulni és térden állni az Úr Jézus Krisztus előtt? Pedig, «Ő, bár Isten alakjában volt, […] megalázta önmagát és engedelmessé lett egészen a halálig, mégpedig a kereszthalálig» (Fil 2, 6-8).

ACommunion

Calcuttai Szt. Teréz anya, egy rendkívüli apáca, akit senki nem merné tradicionalistának, fundamentalistának és szélsőségesnek nevezni, akinek hitét, szentségét valamint Isten és a szegények iránti teljes odaajándékozottságát mindenki ismeri, abszolút módon tisztelte és imádta Jézus Krisztus isteni Testét. Ő persze naponta érintette Krisztus „testét” a szegények legszegényebbjei eltorzult és szenvedő testében. Teréz anya mégis eltelve ámulattal és tiszteletteljes imádattal nem merte megérinteni Krisztus átváltoztatott Testét; inkább csendben imádta és szemlélte, hosszú ideig térdelve és leborulva az eucharisztikus Jézus előtt. Ezen kívül ő mindig nyelvre áldozott, mint egy kisgyermek, aki alázatosan engedi, hogy Isten táplálja őt.

Madre_Teresa_comunione

A Szent szomorú volt és szenvedett, amikor látta a keresztényeket kézbe áldozni. Továbbá megerősítette, hogy tudomása szerint minden nővére kizárólag nyelvre áldozik. Nem maga Isten fordul hozzánk ezzel a felhívással: «Én vagyok az Úr, a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről; csak nyisd ki szádat és én betöltöm»? (Ps 81,11).

Hogyan merészelünk állva és kézre áldozni? Miért van ez a hajlandósághiány, hogy alávessük magunkat Isten jeleinek? Ne merészelje egy pap sem megkísérelni, hogy ebben a kérdésben rákényszerítse a saját tekintélyét elutasítva vagy zaklatva azokat a híveket, akik térdelve és nyelvre akarnak áldozni: jöjjünk mint a gyermekek és fogadjuk alázatosan térdelve Krisztus Testét. A szentek példát mutatnak nekünk. Ők a követendő minták, melyeket Isten állít elénk!

Hogyan terjedhetett el ennyire a kézbeáldozás gyakorlata? A választ megkapjuk, egy idáig kiadatlan és minőségben-mennyiségben egyaránt rendkívüli dokumentációval alátámasztva don Bortolitól. Egy legkevésbé sem nyílt folyamatról volt szó, melynek során a Memoriale Domini instrukció engedménye mára teljesen általánossá lett. (…) Sajnos, akárcsak a latin nyelv esetében, vagy a liturgikus reform esetében, melynek összhangban kellet volna maradnia a korábbi rítusokkal, egy részleges engedmény feszítővassá vált, mellyel felfeszítették és kifosztották az egyház liturgikus kincsestárát. Az Úr az igazat „egyenes úton” vezeti (v.ö. Bölcs 10,10), nem kiskapukon át; tehát a fentebb bemutatott teológiai motiváción túl a mód is, ahogyan elterjedt a kézbeáldozás gyakorlata úgy tűnik nem Isten útjai és eljárásmódja szerint lett kierőszakolva.

popebenedictcommunion1_thumb

Ez a könyv bátorítsa a papokat és híveket, akik XVI Benedek példáján is felbuzdulva  – aki pápasága utolsó éveiben mindig nyelvre és térdelve áldoztatott –az Eucharisztiát ezen a módon kívánják kiszolgáltatni vagy fogadni, mely sokkal jobban illik magához a Szentséghez. Kívánom, hogy fedezzék fel újra és népszerűsítsék ennek a gyakorlatnak szépségét és lelkipásztori értékét. Véleményem és ítéletem szerint ez egy fontos kérdés, melyen a mai Egyháznak el kell gondolkodnia. Ez is az imádás és szeretet aktusa, melyet mindegyikünk felajánlhat Jézus Krisztusnak. Nagyon örülök, amikor látom, hogy annyi fiatal dönt amellett, hogy ilyen tiszteletteljesen fogadják az Urat térdelve és nyelvre. Don Bortoli munkája segítse elő az áldoztatás módjának széleskörű újragondolását. Ahogyan ennek a bevezetőnek az elején írtam, éppen most amikor Fatima centenáriumát ünnepeltük bátorítást kaptunk, hogy várjuk Szűz Mária Szeplőtelen Szívének biztos diadalát: akkor diadalmaskodik a liturgiáról szóló igazság is.

Robert Card. Sarah

Az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció prefektusa

Cardinal_Sarah_1_810_500_55_s_c1

 

dr. Varga Lajos váci segédpüspök atya szentbeszéde a FSSP alszerpap szentelésén Németországban

 

DSC_3375

Alább közöljük teljes terjedelmében dr. Varga Lajos váci segédpüspök úr engedélyével azt a szentbeszédet, amelyet püspök úr 2018. február 10-én mondott el a németországi Gestratz-ban, ahol a Szent Péter Papi Testvériség (FSSP) meghívásából a testvériség wigratzbadi szemináriumának hat papnövendékét szentelte a római rítus rendkívüli formája szerint alszerpappá (szubdiákonussá) és további mintegy 15 szeminaristát részesített a kisebb rendek valamelyikében. Püspök atyát közösségünk tagjaiból verbuválódott magyar zarándokcsoport is elkísérte Németországba.

 

+++

 

Gestratz (Wigratzbad) 2018

 

Főtisztelendő Régens Atya,

Főtisztelendő és Tisztelendő Testvérek,

Kedves Szentelendők!

Kedves Hozzátartozók, Kedves Fivéreim és Nővéreim!

Az ember két, lényegét tekintve különböző dolgot el tud választani egymástól, ám megtehető az ellentettje is: két különböző dolog egymás mellé is állítható anélkül, hogy azok lényegi egységet képezzenek. Lehetséges azonban az is, hogy két dolgot úgy kapcsoljunk össze, hogy azok egységet alkossanak.

Ez lehetséges a természet rendjében, és a mi hitünkben valljuk azt is, hogy a teremtett világ és természetfeletti dolgok egyesítése is valóságossá válhat.

A titok, a misztérium az egyesítés módjában van, merthogy számunkra e két létező, azaz Isten és az általa teremtett világ egyesítése, tekintve annak lényegét, emberi erővel nem lehetséges.

Amíg ebben a világban vagyunk, nem tudunk felmenni Istenhez, Isten azonban képes lejönni hozzánk. Ezt a titkot ünnepeljük Karácsonykor, amikor arra gondolunk, hogy a Legszentebb Háromság második személye, az Isten Fia felvette az emberi természetet, és így Jézus Krisztus személyében az istenség és az emberség szorosan összekapcsolódott. ”És az Ige testté lett, és közöttünk lakozott” (Jn 1,14). Ez az egység, görögül ἕνωσις (henósis), az unio hypostatica (személyes egység) mind a mai napig nem szűnt meg: „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké” (Zsid 13,8).

DSC_3504

Megvalósult az, amiről Szent Hitvalló Maximosz apát beszél az Ötszáz fejezet című írásában: „Isten emberré válásának nagy titka mindig titok marad. Mert hogyan képes az Ige saját személyével valóságosan a testben lenni, az Ige, amely mint ugyanazon személy valóságosan az Atyánál van? Hogyan lehetséges, hogy ugyanazon Ige, amely természeténél fogva teljesen Isten, természeténél fogva teljesen emberré lett, miközben egyik természetből sem hiányzik semmi, azaz sem az isteniből, amely által az Ige Isten, és az emberiből sem, amely által emberré lett? Ezt a titkot csak a hit fogja fel, mert ez az az alap, ahol oly valóságokról van szó, melyek belátást és értelmet meghaladnak.”

Maximoszról és tanításáról XVI. Benedek pápa így szólt: „Jézus Krisztus az a vonatkoztatási pont, amely minden értéknek fényt kölcsönöz. Ez a nagy hitvalló tanúságtételének célpontja. És így mutatja meg végülis számunkra Krisztus, hogy a Kozmosznak Liturgiává, azaz Isten dicsőítésévé kell válnia, és ez az igazi átalakulás kezdetének, a világ megújításának a magasztalása” (Általános kihallgatás, 2008. VI. 25.).

Mindkét természet, az isteni és az emberi, egymással Jézus Krisztus személyében vannak összekötve. Az Úr látható és érzékelhető alakjában Isten van jelen. Ez a személyes egység és a természeteknek ez az egyesülése azonban nem szűnt meg, hanem éppen ellenkezőleg, a feltámadásban Jézus valóban megdicsőült, és most a mennyben mint valóságos Isten és valóságos ember van jelen.

DSC_3572

A megtestesülés titka az Egyházban most is jelen van. Ahogy Krisztusban, a megtestesülés pillanatától mindörökre – beleértve mennyei dicsőségét is – az isteni és emberi természet az unio hypostatica-ban elválaszthatatlanul összekötötten van jelen, ugyanígy szövődnek egyetlen egységben össze Egyházában látható és láthatatlan igazságok.

Newmann bíboros mondja az Egyházról: „Láthatónak hívjuk például azért, mert felszenteltekből és laikusokból áll, láthatatlannak, mert léte és ereje láthatatlan hatásokon és kegyelmeken, melyek a mennyből erednek, nyugszik” (J. H. Newmann: Válogatás és bevezetés Walther Lipgens-től, 140. p.).

A János-evangélium az Egyház egységét Jézus Krisztus és az Atya egységéből vezeti le: „Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyben részesítettél, hogy eggyé legyenek, amint mi egy vagyunk” (Jn 17,21-22). Erről a következőképpen beszél Odo Casel: ezt a Christus æternus, az örök Krisztus mondta, aki az Atya dicsőségéből jött, és földi művét beteljesítette és bevégezte. Ő a doxa-ról, az Atyánál meglévő teljes dicsőségről szól, amely már a teremtés előtt megtörtént örökös kiválasztottsága okán létezett az Atya szeretetében és dicsőségében (vö.: Mik 5,1), mert ez azt jelenti, hogy Jézus Krisztus megtestesülése előtt Isten alakjában létezett (Fil 2,5-11). Földi életének befejezése előtt adja tanítványai tudtára ezt a dicsőséget. Megengedi nekik, hogy az isteni szeretet-egység misztériumában részesüljenek (Odo Casel: Az Egyház misztáriuma, 163. o.).

Ezt a kettősséget, de mégis valós egységet tükrözi vissza a liturgia is, amelyben Krisztus itt a földön gyakorolja papságát az Egyházon belül, a felszentelt pap szolgálata által. Ugyanis a mennybe fölment Krisztus a Zsidó levél tanúsága szerint gyakorolja papságát a mennyben, mivel állandóan közbenjár értünk a Mennyei Atyánál. Erre hivatkozunk minden liturgikus imádságnál azok záradékában, amikor mondjuk: „Krisztus a mi Urunk által”.

DSC_3673

A mennyei liturgia azonban találkozik a földi liturgiával. Az ősi keresztény elképzelésben az egyház mint építmény Krisztus királyi csarnoka, a trónterem. Egészen a romanika koráig a templom szentélyében mandorlában ábrázolták a megdicsőült Krisztust, ezt az ábrázolást Majestas Domini-nak nevezik. A templom pedig a mennyei Jeruzsálem mása lett ezen a földön, ahol az Egyház mint Isten népe, amely Krisztus királyi és papi méltóságában részesül, a misztériumokat főként az Eucharisztiában és a szentségekben ünnepli az Úr parancsa szerint: „ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” (Lk 22,19). Jézus Krisztus a Szentlélek közreműködésével egész Egyháza által gyakorolja papi küldetését, „mert halálával papsága nem szűnt meg” (Trienti Zsinat, 22. ülés, 1. fej.), merthogy minden pap különösképpen és kiváltképpen „in persona Christi”, Krisztus személyében cselekszik. Ehhez teszi hozzá a Lumen gentium dogmatikus jellegű konstitució, hogy ezt a pap az egész hívő sereg nevében is teszi (LG 10,28). Ezért a keresztény közösség számára nagy áldás a papság. A II. Vatikáni Zsinat mondja a papi szolgálatról szóló decretumában: „A mennyek országáért vállalt és egész életre szóló teljes önmegtartóztatást – melyet az Úr Krisztus ajánlott, a századok folyamán és napjainkban nem kevés Krisztus-hívő önként vállalta és dicséretesen megtartott – az Egyház a papi élet szempontjából mindig különösen nagyra becsülte” (Presbyterorum Ordinis, 16. pont).

DSC_3354

XII. Pius pápa az 1947-ben kiadott Mediator Dei et hominum kezdetű enciklikájában arra a kérdésre, hogy ki a szentmise áldozat bemutatója, azt a választ adja, hogy maga Krisztus, az ő titokzatos testével az Egyházzal együtt, melyben a pap ugyanúgy Krisztus képviselője, mint Isten népének képviselője is. A II. Vatikáni Zsinatot megelőzte a X. Pius pápa személyével elkezdődött liturgikus mozgalom, melynek híres képviselői voltak Ildefons Herwegen apát, Odo Casel, Romano Guardini, Pius Parsch, Radó Polikárp és még sokan mások. A szerzetesi közösségek is sokat adtak ahhoz a kincshez, mely a II. Vatikáni Zsinaton bontakozott ki. Nem feledkezhetünk meg azonban XVI. Benedek pápa ebbéli munkásságáról sem, aki a II. Vatikáni Zsinaton mint tanácsadó vett részt.

DSC_3417

Romano Guardini egyik könyvében a liturgia lelkéről az Egyházzal összefüggésben így ír: „Ez belsőleg annyira összeköti az embert, mint amennyire egyetlen más közösség sem: egy lelket ad neki, egy bizonyos értelemben egy testet is, ez a corpus Christi mysticum, Krisztus titokzatos teste. Ebben a testben minden a főhöz és egymáshoz szoros, élet-adó összeköttetésben van. Az Egyház a szentek közössége, akik küzdelemben és szükségben Isten felé törekszenek, és akik a megdicsőülésben a dicsőséges főben győzedelmeskedő, megszentelt tagjai Krisztusnak” (Herwegen, Einführung, 10.)

Eljutni a papi élet teljességére sok apró lépcsőfokon keresztül lehet, amit a vetus ordo nagyon szépen példáz, pontosabban szólva megjelenít számunkra. Olyan ez mint Jákob létrája (Ter 28,12), mely összeköttetést teremtett a föld és a menny, Jákob és az Isten között, avagy mint amiről Keresztes Szent János ír „A Kármelhegy útja” című művében. Eljutni arra a pontra, hogy valaki Krisztus személye szerinti mediátor legyen Isten és az ember között, ahhoz sok fokon, sok apró létrafokon keresztül kell emelkedni a magasba. A templom ajtaján keresztül el kell jutnia a szentélybe, onnét pedig az oltárhoz. A vetus ordo szerint az oltárnak lépcsői vannak, melyeken keresztül fel lehet menni az oltár asztaláig. A legmagasabb fokon a püspök és a pap áll, a diakonus, a szubdiakonus és a többiek pedig a lépcsőn vagy az előtt állnak, mint ahogyan azt a Szeminárium házikápolnájának üvegablakai is mutatják.

DSC_3714

A vetus ordo visszavezet bennünket az ősi keresztény időkbe, amikor a különféle rendek még szolgálatok voltak, melyeket később ordines minores-nek, azaz kisebb rendeknek neveztek el. Ezeket az előzetes fokozatokat meghatározott ideig kellett ellátni a magasabb rendek előtt. Ezek a szolgálatok ma is léteznek, noha formáik az évszázadok folyamán meg is változtak. Az ostiarius szolgálatát a sekrestyés, illetve a harangozó végzi. Az ördögűző szolgálatát jelenleg csak felszentelt pap végezheti, ám erre a főpásztornak minden egyházmegyében ki kell jelölnie egy papot. Úgy a régi, mint az új rendben is, a felolvasó és az akolitus szolgálatát liturgikus formában lehet megkapni. Egynéhány perc múlva egy lépéssel egy alacsonyabb lépcsőfokról egy magasabbra lépve emelkedtek a Melkizedek rendje szerinti papság (Zsid 5, 6-10) irányába.  A subdiakonátus, amint neve is jelzi, a régi rendben a végleges elköteleződést jelenti, és szolgálatában a diakonus és a miséző pap mellett van, amint azt a liturgia során elfoglalt helye is mutatja.

Kívánom és remélem, hogy mindannyiotok szolgálata által Krisztus egyetlen Egyháza, Krisztus titokzatos teste, a Corpus mysticum Jesu Christi, épüljön az üdvösség szolgálatában.

Amen.

27709711_1859129287711561_7906147515254022197_o