Summorum Pontificum zarándoklat: Október 23-án celebrált szentmisén elhangzott prédikáció

HOMILIA A SUMMORUM PONTIFICUM ZARÁNDOKLATRA

(elhangzott a S. E. R. Mons. Guido Pozzo által 2015 október 23-án celebrált szentmisén)

Ebben az évben is eljöttetek Rómába zarándokolni a Szent Péter és Pál apostolok sírjához. Zarándokként végigmentek egy külső úton melyet a látható jámborság és tisztelet jelei kísérik, de ez ugyanakkor és mindenek felett a hitnek egy belső útja, az élő Isten keresése és a vele való elmélyült találkozás lehetősége.

Nehéz időkben élünk, de nem szabad elbátortalanodnunk és nem szabad engednünk az elkeseredettségnek és pesszimizmusnak. Nem szabad elfelejteni, hogy a mi kulturális környezetünkben számos olyan személy van, akik bár még nem kapták meg a hit ajándékát, de őszintén keresik az élet igazi értelmét, ez a keresés pedig a hit hiteles “előszobája” mert elindítja az embereket azon az úton, mely Isten misztériumához vezet.

Ezek a lelki keresők azonban nehezen fogják megtalálni az igaz Istent és az igaz Egyházat, ha mi nem vagyunk hiteles tanúk. Az amire most a világnak különösen szüksége van a keresztények hiteles tanúságtétele, akik képesek megnyitni szívüket és értelmüket az Istenre és az igazi éltre való vágyakozásra, mely élet nem ismer napnyugtát.

A keresztény misszió nem csak egy üzenet továbbadásában áll, hanem segíteni kell az embereknek, hogy találkozzanak Krisztussal és belső tapasztalatot szerezzenek az ő szeretetéről és irgalmáról. A keresztény lét rövid összefoglalója az, hogy lépjünk ki magunból, hogy evangelizálhassunk. Római zarándolkatotok is egy konkrét jele annak, hogy ki akartok lépni önmagatokból, hogy közöljétek az Istennel való találkozás örömét azoknak az embereknek, akik még nem ismerik Őt vagy megfeledkeztek Róla. Zarándoklatotok misszionárius tanítványok közösségévé kell, hogy tegyen benneteket.

Az evangélium egy magról beszél, mely miután elvetették magától növekszik akkor is, ha a földműves alszik (Mk 4, 26-29). Az Egyház belső közössége Jézussal egy úti közösség és ezen a zarándoklaton az Egyház egy missziós közösség, amint Ferenc pápa is emlékeztet minket.

De ezen a ponton felmerül egy kérdés: mit tudunk mi másoknak adni, ha előzetesen nem tapasztaltuk meg az magunkban ? Hogyan segíthetünk másoknak, hogy találkozzanak Krisztussal és az élő Istennel, ha először mi magunk nem találkoztunk már Vele, ha már nem ismerjük Őt és már nem éljük Isten misztériumát életünkben ?

Hol tudjuk megkülönböztetett és biztonságos módon élni, átelmélkedni és bensővé tenni az Isten titkával való találkozásunkat?

A liturgia nagysága nem abban áll, hogy egy kellemes lelki szórakoztatást nyújt, hanem hogy engedi érinteni a hozzánk jövő isteni titkot, mivel másképpen saját erőnkből nem lennénk képesek Őt érinteni.

A szentmise celebrálása a régi római rítus szerint biztosítja számunkra azokat az elemeket és szempontokat melyek nélkülözhetetlenek a rítus szakralitásának, Krisztus valóságos jelenlétének, a szentmise áldozati jellegének megtapasztalásához, mivel a szentmise Krisztus áldozata. Mindez segíti és szolgálja Krisztus testének, az Egyháznak felépítését.

A régi liturgia nem a múltnak egy maradványa, hanem az Egyház élő valósága, mely segít aktualizálni a szentség és az imádság örökségét, melyet a Tradíció közvetít számunkra.

Végül pedig a szentmise celebrálásának régi rítusa ma jobban mint valaha tudatossá teszi számunkra, hogy a liturgia célja az Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek misztériumának imádása. Ezért a liturgia nagysága és ereje abban áll, hogy neveli a híveket az imádásra: csak az imádásban érlelődhet az élő Istennel való találkozás mély tapasztalata. Pontosan az imádás aktusában érlelődik az Eucharisztia szociális küldetése, mely áthidalja nemcsak a Isten és közöttünk lévő szakadékot, hanem át akarja hidalni az emberek közötti szakadékokat is, át akarja hidalni azokat a szakadékokat és megosztásokat, melyek akadályozzák a testvéri kiengesztelődést és az emberek közötti harmóniát.

Római zarándoklatotok alatt és az irgalmasság jubileumi évének kezdetén mutassátok fel a katolikus hit megvallását. Mi szilárd bizonyossággal hisszük, hogy az Úr Jézus legyózte a gonoszt és a halált. Ezzel a szilárd bizalommal hagyatkozzunk Rá: a közünk jelen lévő Krisztus legyőzi a Gonosz hatalmát, az Egyház pedig, mint az Ő irgalmának látható közössége megmarad, mint az Atyával való végérvényes kiengesztelődés jele.

Ebben a szent templomban, mely a védelmező Szűzanyának van szentelve, megtanuljuk, hogy az Úr abban a templomban akart lakni, aki Mária, és így az egész világnak egy igazi otthont akart adni, a hitnek az otthonát, Mária példájára, aki minden hívő Anyja. A hit biztosít számunkra egy igazi otthont ebben a világban és egyesít minket az Egyházban, melyben mindnyájan testvérek vagyunk. Kérjük a Szent Szűz segítségét, hogy gyengéden vigyázzon lelkünkre és családjainkra, hogy mint zarándokok ezalatt a zarándoklat alatt is megtanuljuk folytatni utunkat végső otthonunk, az Örök Város, a mennyei hazánk öröme felé. Amen.