Summorum Pontificum zarándoklat: Krisztus Király ünnepén elhangzott prédikáció

Krisztus Király ünnepe

Summorum Pontificum zarándoklat

Főtisztelendő Dom Jean Pateau a fontgombault-i Miasszonyunk apátjának homiliája

(Roma, SS Trintita dei Pellegrini templom, 2015 október 25)

Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat!

Kedves testvéreim,

“Krisztus győzött, Krisztus uralkodik, Krisztus parancsol.” Vajon a caroling aklamációk nem állítják túl nagy próbatétel elé hitünket?

1935 ben, Stalin ezt válaszolta Pierre Laval francia miniszterelnöknek, aki azt kérte tőle, hogy tartsa tiszteletben a vallási szabadságot: “A pápa! Hány katonai osztaggal rendelkezik?” Ma sok államférfi benfoglaltan, néha pedig nyíltan ugyanezt a megjegyzést teszik. Miközben világszerte legtöbb országban sértik a vallásszabadságot, a családot, a megszületetlen gyermekek vagy az idősek élethez való jogát, Krisztus Király ünnepe a hit aktusát követeli tőlünk, amikor a kétésgbeesés kísértésébe esünk.

Az evangéliumban olvastuk a Jézus és Pilátus közötti párbeszédet, ahol az egyik azt állítja, hogy teljes hatalommal rendelkezik, miközben a másik megalázva, kigúnyolva, megostorozva áll előtte: “Te vagy-e a zsidók királya?… Akkor király vagy te?” Jézus válasza feltárja azt a királyságot, melyet az emberek nem ismernek, mely tanúságot tesz az igazságról:

Te mondod, hogy én király vagyok. Mert én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Mindenki, aki az igazságból való, hallgat a szavamra. (Jn 18:37)

2000 év alatt sokan meglepődve, vagy gúnyolódva, vagy provokálva, vagy kompromisszumot keresve vagy álnok szándékkal vagy geyszerűen kételkedve felteszik Jézusnak ezt a kérdést. Jézus válasza változatlan: “Én király vagyok.”

Adjunk hálát Szt. Pállal, mert,

Benne termetetett minden a mennyben és a földön, látható és láthatatlan, a trónusok, a hatalmasságok, a fejedelemségek, az erősségek. Minden Általa és Benne termtetett. Ő minden előtt van és Általa van minden. Ő a testnek, az Egyháznak a Feje. (Kol 1:16-18)

A keresztség szertartásában a pap megkérdezi a katekument: “Mit kérsz az Egyháztól?” A katekumen válasza: “Hitet.” Ez a válasz egész életünk biztos célja kell, hogy maradjon. A remény és a szeretet csődje sokszor a hit csődjének következménye, amikor túl emberi módon láttuk a helyzetet, és elfeledkeztünk Isten akaratára hagyatkozni.

Azonban, hogy a nemzetek elismerják Krisztus uralmát fölöttük, először nekünk kell elfogadnunk az Ő uralmát midegyikünk fölött. XVI Benedek pápa Summorum Pontificum motu propriója lehetőséget ad, hogy békésen élvezzük a rendkívüli forma sokrétű gazdagságát. Hálásaknak kell lennünk ezért és a köteles hálához egy msáik kötelesség is járul, melyet szabad leszek egyetelen kérdésben összefoglalni: Vajon a hitünk is olyan rendkívüli, mint a liturgiánk? Amikor Jézust a liturgia központjába tesszük, ennek egyetlen célja van: hogy mi magunk is Krisztus királyságának igaz tanuivá legyünk, hogy Krisztusból és Krisztusért éljünk oly mértékben, hogy mindnyájan képesek legyünk kijelenteni: “Krisztus él énbennem.”

Ez a hálaadó zarándoklat akkor hozott minket Rómába, amikor véget ér a Püspöki Szinódus XIV Általános Ülése, melynek témája: “A család hivatása és missziója az Egyházban és a kortárs világban”.

Krisztus nemcsak az emberek, hanem a családok Királya is.

Számos alkalommal, például a szerdai kihallgatásokon Őszentsége Ferenc papa gazdag és mély tanítást adott a családról. Legutóbbi ecuadori útja során a kánai menyegzőről szóló evangélium lehetőséget adott számára, hogy kitérjen a témára:

A kánai menyegző minden nemzedékben, minden családban, mindnyájunkban ismétlődik amikor arra törekszünk, hogy szívünk nyugalmat találjon az erős, tartós, gyümölcsöző és vidám szeretetben. Biztosítsünk helyet Máriának, az “Anyának”, ahogy az evangélista nevezi. Menjünk el most vele mi is Kánába.

Mária figyelmes… Mária Anyar!… Mária imádkozik… Arra tanít minket, hogy helyezzük családjainkat Isten kezébe, taint az imára, a boldog reményre, hogy a mi gondjaink egyben Isten gondjai.

És végül, Mária cselekszik. Szavai “Tegyétek meg, amit mond nektek” (Jn 2:5), melyeket a jelenlévőkhöz intéz, minket is meghívnak, hogy nyissuk ki szívünket Jézusnak, aki azért jött, hogy szolgáljon és nem, hogy Neki szolgáljanak. A szolgálat az igazi szeretet jele. Akik szeretnek, tudnak szolgálni másokat. Ezt különösen a családban tanuljuk meg… (Ferenc pápa, A családok szentmiséjének homiliája, Guayaquil, Ecuador, 2015 július 6)

Figyelmesnek lenni, imádkozni és szolgálni, erre taint minket Mária.

Szt. Lukács kiemeli Mária magatartását: “Mária megőrizte mindezket a szavakat és elgondolkozott rajtuk szívében. (Lk 2:19) A latin szó, melyet úgy fordítottal, hogy “elgondolkodni”, a conferens, ami szó szerint “együtt hordozva őket szívében.” Mária szíve a szeretet alkémiájának helye. Ott ad hálát, ott imádkozik, ott szenved is és ott ajánlja fel magát.

Ahogyan közeledik az irgalmasság jubileumi éve, vajon a mi szíveink a Krisztus Királlyal való dialógus helyei? Vajon a szíveinkben hordozzuk életünk örvendetes, világosságos, fáldalmas és dicsőséges eseményeit, titokban elgondolkodva róluk, hogy kikövetkeztessük belőlük tetteink szabályát?

“A pápa! Hány hadosztálya van neki?” Stalin mondhatta volna azt is, “Hány szíve van?”—mert a szív melyet igazán Krisztusnak adnak sokkal félelmetesebb, mind egy hadosztály!

Mivel lisieuxi Szt. Teréz szüleit nemrég szentté avatták, eszembe jut lányuk néhány szava, melyet útravalóként bízok rátok Róma szent városában, a kereszténység szent szívében:

Amikor elmélkedtem az Egyház misztikus testéről, nem tudtam magam felismerni egyetlen egy tagjában sem, ahogyan Szt. Pál leírja – vagy inkább talán mindegyikben fel akartam ismerni magamat? A szeretet adta nekem a kulcsot hivatásomhoz. Megértettem, hogy mivel az Egyház különböző tagokból álló test, nem hiányozhat a legnemesebb és legfontosabb szerv sem. Tudtam, hogy az Egyháznak szíve van, hogy ez a szív szeretettől lángol, és hogy cask a szeretet ad életet tagjainak. Tudtam, hogy ha ez a szeretet kialudna, az apostolok már nem prédikálnák az evangliumot, a vértanúk elutasítanák vérük ontását.Megértettem, hogy a szeretet átkarolja az összes hivatást, hogy minden dologban benne van, és hogy kiterjed minden korszakra és a Föld legvégső határaira, mert örök. Akkor magamon kívül az örömtől, felkiáltottam: ‘Ó Jézus, Szerelmem, végre megtaláltam hivatásomat. Az én hivatásom a szeretet!’ (Manuscript B, folio 3, verso) Amen.