Sarah bíboros: “Újra kell gondolni az áldoztatás módját”

“Újra kell gondolni az áldoztatás módját”

 

Madre_Teresa_comunione

Az alábbiakban bővebb idézeteket hozunk don Federico Bortoli A kézbeáldoztatás. Történeti, jogi és lelkipásztori szempontok nemrég megjelent könyvének bevezetőjéből, melynek szerzője Robert Sarah bíboros, az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció prefektusa.

 

+++

 

 

A Gondviselés, amely bölcsen és gyengéden elrendez mindent, elkészítette számunkra don Federico Bortoli A Szentáldozás kézbe való kiszolgáltatása című könyvét, éppen amikor megünnepeltük a fatimai jelenések centenáriumát. Még Szűz Mária megjelenése előtt, 1916 tavaszán a Béke Angyala megjelent Lúciának, Jácintának és Ferencnek és ezt mondta nekik: „Ne féljetek, én a Béke Angyala vagyok. Imádkozzatok velem”. (…) 1916 tavaszán az angyal harmadik megjelenésekor a gyermekek látták, hogy ugyanez az angyal bal kezében egy kelyhet tartott, amely fölött a Szentostya lebegett. (…) A Szentostyát Lúciának adta, a kehelyben lévő Szent Vért pedig a térdelő Jácintának és Ferencnek, miközben ezt mondta: «Vegyétek és egyétek Jézus Krisztus Testét és Vérét, melyet a hálátlan emberek rettenetesen meggyaláztak. Engeszteljetek az ő bűneikért és vigasztaljátok meg Isteneteket». Az angyal ismét a földre borult Lúciával, Jácintával és Ferenccel ismételve háromszor ugyanazt az imádságot.

I am the Angel of Peace

A Béke Angyala tehát megmutatja, hogyan kell nekünk is magunkhoz venni Jézus Krisztus Testét és Vérét. Az angyal által tanított engesztelő imádság sajnos egyáltalán nem veszített aktualitásából. De melyek azok a sérelmek melyek Jézust érik a Szentostyában és amelyekért engesztelni kell? Első sorban ezek a sérelmek maga a Szentség ellen irányulnak: A rettenetes megszentségtelenítések, melyekről néhány megtért volt sátánista adott hírt és vérfagyasztó leírást; ilyen sérelmek a szentségtörő áldozások is, melyeket azok tesznek, akik nem a kegyelem állapotában vagy nem vallva a katolikus hitet áldoznak (az úgynevezett interkommunio bizonyos formáira gondolok). Másodsorban sérti a mi Urunkat mindaz, ami meg tudja akadályozni a Szentség hatékonyságát, mindenek előtt a hívek elméjébe beültetett tévedések, melyek megszüntetik az Eucharisztiába vetett hitüket. Az ún. fekete miséken végbemenő szörnyű szentséggyalázások nem közvetlenül sértik Őt, akit a Szentostyában gyalázat ér, mivel csak a kenyér és bor színeit érik el.

Jézus szenved a szentséggyalázók lelke miatt, akikért Vérét ontotta, amely Vért ők oly nyomorúságosan és kegyetlenül megvetik. De Jézus még jobban szenved, amikor az Ő istenemberi eucharisztikus jelenlétének rendkívüli ajándéka nem tudja meghozni a lehetséges gyümölcsöket a hívek lelkében. Itt érthetjük meg, hogy az ördög legálságosabb támadása az, amikor megpróbálja kioltani az Eucharisztiába vetett hitet, tévtanításokat terjesztve és népszerűsítve az áldozás nem megfelelő módját; a Mihály és angyalai valamint Lucifer közötti harc valójában a hívek szívében folytatódik: a Sátán célpontja a szentmiseáldozat és Jézus valóságos jelenléte a konszekrált Ostyában. Ez a támadási kísérlet két irányt követ: az első a valóságos jelenlét fogalmának leépítése. Sok teológus állandóan próbálkozik nevetségessé tenni vagy lejáratni a transszubsztanciáció fogalmát, a Tanítóhivatal állandó hivatkozásai ellenére. (…)

Nézzük meg most hogy a valóságos jelenlétbe vetett hit hogyan tudja befolyásolni a szentáldozás módját és fordítva. A kézbeáldozás kétségtelenül a darabkák nagy szétszórását feltételezi; viszont a legkisebb morzsák iránti figyelem, a szent edények gondos megtisztítása, a Szentostya nem izzadt kézzel való érintése mind a Jézus valóságos jelenlétében való hit megvallásává válik, aki jelen van a konszekrált színek legkisebb darabkáiban is: ha Jézus az eucharisztikus kenyér lényege és ha a morzsák mérete csupán a kenyér járuléka, akkor kevés jelentősége van annak, hogy az Ostya darabja mennyire kicsi vagy nagy! A lényeg ugyanaz! A lényeg Ő! Viszont a darabkákra való oda nem figyelés elfelejteti velünk a dogmát: lassan eluralkodhat ez a gondolat: “Ha még a plébános sem figyel oda a morzsákra, ha úgy áldoztat, hogy a morzsák szétszóródhatnak, ez azt jelenti, hogy bennük nincs jelen Jézus, vagy ha mégis, akkor csak bizonyos pontig”.

Az Eucharisztia ellni támadás másik iránya az a kísérlet, hogy a hívek szívéből kiöljék a szent iránti érzéket. (…) Miközben a transszubsztanciáció fogalma jelzi a jelenlét valóságát, a szent iránti érzék láthatóvá teszi számunkra annak abszolút egyediségét és szentségét. Micsoda gyalázat lenne elveszíteni a szent iránti érzéket éppen abban, ami a legszentebb! Hogyan történhet ilyesmi? Ha egy különleges ételt úgy veszünk magunkhoz, mint egy közönséges ételt. (…)

wyd-communion

A liturgia számos apró rítusból és gesztusból áll – melyek közül mindegyik képes kifejezni a szeretet, a gyermeki tisztelet és az Isten imádásának magatartását. Éppen emiatt fontos hangsúlyozni egy olyan gyakorlat szépségét, megfelelőségét és lelkipásztori értékét, mely az Egyház hosszú történelme és hagyománya során fejlődött ki, és amely a nyelvre és térdelve történő szentáldozás aktusa. Az ember nagyságának és nemességének, valamint a Teremtője iránti szeretetnek legmagasabb kifejeződése az, amikor térdre borul Isten előtt. Maga Jézus is térden imádkozott az Atya jelenlétében. (…)

giovanni_paolo_ii_e_benedetto_xvi1

Ennek kapcsán korunk két nagy szentjének példáját szeretném felidézni: Szt. II János Pál és Calcuttai Szt. Teréz. Karol Wojtyła egész életét jellemzi a Szt. Eucharisztia iránti mélységes tisztelet. (…) Még amikor kimerült és erőtlen volt, akkor is mindig le akart térdelni a Szentség előtt. Nem volt már képes egyedül térdet hajtani és felkelni. Mások segítségére szorult ehhez a művelethez. Egészen utolsó napjáig a Legszentebb Oltáriszentség iránti tisztelet fényes tanúságtételét akarta adni. Miért vagyunk olyan büszkék és érzéketlenek azokra a jelekre, melyeket Isten maga ajánl nekünk lelki növekedésünk és a vele való bensőséges kapcsolat érdekében? Miért nem térdelünk le a szentáldozáskor a szentek példájára? Tényleg annyira megalázó leborulni és térden állni az Úr Jézus Krisztus előtt? Pedig, «Ő, bár Isten alakjában volt, […] megalázta önmagát és engedelmessé lett egészen a halálig, mégpedig a kereszthalálig» (Fil 2, 6-8).

ACommunion

Calcuttai Szt. Teréz anya, egy rendkívüli apáca, akit senki nem merné tradicionalistának, fundamentalistának és szélsőségesnek nevezni, akinek hitét, szentségét valamint Isten és a szegények iránti teljes odaajándékozottságát mindenki ismeri, abszolút módon tisztelte és imádta Jézus Krisztus isteni Testét. Ő persze naponta érintette Krisztus „testét” a szegények legszegényebbjei eltorzult és szenvedő testében. Teréz anya mégis eltelve ámulattal és tiszteletteljes imádattal nem merte megérinteni Krisztus átváltoztatott Testét; inkább csendben imádta és szemlélte, hosszú ideig térdelve és leborulva az eucharisztikus Jézus előtt. Ezen kívül ő mindig nyelvre áldozott, mint egy kisgyermek, aki alázatosan engedi, hogy Isten táplálja őt.

Madre_Teresa_comunione

A Szent szomorú volt és szenvedett, amikor látta a keresztényeket kézbe áldozni. Továbbá megerősítette, hogy tudomása szerint minden nővére kizárólag nyelvre áldozik. Nem maga Isten fordul hozzánk ezzel a felhívással: «Én vagyok az Úr, a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről; csak nyisd ki szádat és én betöltöm»? (Ps 81,11).

Hogyan merészelünk állva és kézre áldozni? Miért van ez a hajlandósághiány, hogy alávessük magunkat Isten jeleinek? Ne merészelje egy pap sem megkísérelni, hogy ebben a kérdésben rákényszerítse a saját tekintélyét elutasítva vagy zaklatva azokat a híveket, akik térdelve és nyelvre akarnak áldozni: jöjjünk mint a gyermekek és fogadjuk alázatosan térdelve Krisztus Testét. A szentek példát mutatnak nekünk. Ők a követendő minták, melyeket Isten állít elénk!

Hogyan terjedhetett el ennyire a kézbeáldozás gyakorlata? A választ megkapjuk, egy idáig kiadatlan és minőségben-mennyiségben egyaránt rendkívüli dokumentációval alátámasztva don Bortolitól. Egy legkevésbé sem nyílt folyamatról volt szó, melynek során a Memoriale Domini instrukció engedménye mára teljesen általánossá lett. (…) Sajnos, akárcsak a latin nyelv esetében, vagy a liturgikus reform esetében, melynek összhangban kellet volna maradnia a korábbi rítusokkal, egy részleges engedmény feszítővassá vált, mellyel felfeszítették és kifosztották az egyház liturgikus kincsestárát. Az Úr az igazat „egyenes úton” vezeti (v.ö. Bölcs 10,10), nem kiskapukon át; tehát a fentebb bemutatott teológiai motiváción túl a mód is, ahogyan elterjedt a kézbeáldozás gyakorlata úgy tűnik nem Isten útjai és eljárásmódja szerint lett kierőszakolva.

popebenedictcommunion1_thumb

Ez a könyv bátorítsa a papokat és híveket, akik XVI Benedek példáján is felbuzdulva  – aki pápasága utolsó éveiben mindig nyelvre és térdelve áldoztatott –az Eucharisztiát ezen a módon kívánják kiszolgáltatni vagy fogadni, mely sokkal jobban illik magához a Szentséghez. Kívánom, hogy fedezzék fel újra és népszerűsítsék ennek a gyakorlatnak szépségét és lelkipásztori értékét. Véleményem és ítéletem szerint ez egy fontos kérdés, melyen a mai Egyháznak el kell gondolkodnia. Ez is az imádás és szeretet aktusa, melyet mindegyikünk felajánlhat Jézus Krisztusnak. Nagyon örülök, amikor látom, hogy annyi fiatal dönt amellett, hogy ilyen tiszteletteljesen fogadják az Urat térdelve és nyelvre. Don Bortoli munkája segítse elő az áldoztatás módjának széleskörű újragondolását. Ahogyan ennek a bevezetőnek az elején írtam, éppen most amikor Fatima centenáriumát ünnepeltük bátorítást kaptunk, hogy várjuk Szűz Mária Szeplőtelen Szívének biztos diadalát: akkor diadalmaskodik a liturgiáról szóló igazság is.

Robert Card. Sarah

Az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció prefektusa

Cardinal_Sarah_1_810_500_55_s_c1