Robert Sarah bíboros interjúja a családszinódus kezdetén + Könyvajánló

termek_3720

 

RÓMA — A tékozló fiú elhagyta otthonát mondván: “Önálló vagyok, független vagyok apámtól” de apja meg akar neki bocsájtani. De ha nem tér vissza, nem részesülhet a bocsánatban. A hazatérés a bűn elhagyását jelenti.

Ez csak egy gondolat a Robert Sarah guineiai bíborossal készült beszélgetésből, aki az Aleteia folyóiratnak nyilatkozott a múlt héten Philadelphiában megtartott Családok Világtalálkozója alkalmából.

A bíborost 2014-ben nevezték ki az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció prefektusának, és ő volt egyike az első papoknak, akiket a nyugat afrikai guineai nép fiai közül felszenteltek. Hitét a spiritánus misszionáriusok nagylelkűségének tulajdonítja, akik 1912-ben érkeztek falujába.

Sarah bíboros volt az egyik legkiemelkedőbb szónok a családok múlt heti philadelphiai Világtalálkozóján. Nagyhatású beszédének címe: A család fénye a sötét világban.

Az interjúban az Isten vagy semmi című új könyvének legfontosabb témáiról beszél: a pápai tekintély céljáról és hogy a hiteles irgalmasság miért függ a rosszal való szakítástól, a bűn őszinte megbánásától.

Ezúton adjuk örömmel hírül, hogy Sarah bíboros könyve, az Isten vagy a semmi megjelent magyar fordításban a Szent István Társulat kiadásában. A könyvet Barsi Balázs OFM atya fordította és az ő kérésére ajánljuk a kedves testvérek figyelmébe:

http://szitkonyvek.hu/termek/3720

*

Eminenciád új könyvének címe ’Isten vagy semmi’. Miért választotta ezt a címet és mi a könyv központi üzenete?

Ahogyan tudja, a II. Vatikáni Zsinat előtti időtől kezdve mindmáig, Isten sokak számára egyre inkább eltűnik, már – már nem is létezik. Isten már senkit sem érdekel, különösen Nyugaton. Ezért akartak a Zsinaton segíteni a világnak, hogy fedezze fel Őt újra.

Könyvem legfontosabb célja, hogy hogyan adjuk meg Istennek az első helyet gondolatainkban, napi tevékenységeinkben, életünkben, úgy hogy Isten újra Atyánkká váljon.

A gazdaság fontos, a politika is fontos, sok minden fontos, de ha Istent elveszítjük, olyanok vagyunk, mint a gyökértelen fa: elpusztulunk. A könyv célja ezért visszaadni Istennek az első helyet az életünkben, nehogy elveszítsük gyökereinket.

A nyugati kultúrkörben már ezt mondják: „Nekünk nincsenek keresztény gyökereink.” Ez logikátlan. A kultúra, az építészet, a művészet: mind ez keresztény. Öngyilkosság tagadni azt, ami nyilvánvaló.

Én a misszionáriusok által ismertem meg Istent. Sokan közülük egy év missziós munka után haltak meg, mások kettő vagy három év után. Egyik sem maradt életben három évnél tovább. Maláriában vagy más betegségben haltak meg. Oly sok áldozatot hoztak, hogy hirdessék Istent. Ezért gondoltam: ha oly sokan közülük meghaltak, és ha ma is oly sok vértanú van, ez azt jelenti, hogy Isten fontos az életben.

Könyvem legfontosabb mondanivalója ezért: hogyan találjuk meg Istent abban, ami vagyunk, amit teszünk, és amit gondolunk?

Ezen kívül a mai világ számos témáját és problémáját is érintem: az Egyház, a házasság, a papság kérdéseit és problémáit, mindazokat a területeket, amelyek befolyással vannak az Egyház életére: a misszió, a pápa …

A pápa? Milyen értelemben?

Megvizsgálom a pápa szerepét. Az egyik fejezetben bemutatom a pápákat XII Piusztól Ferencig. A pápa szerepe, hogy az legyen, akire az Úr rábízta a kulcsokat és az Egyházat. “Te vagy Péter, azaz kőszikla, és én erre a sziklára építem Egyházamat.”

Ezért a pápának „földi Krisztusnak” kell lennie, és megvédenie a keresztények hitét. Segítenie kell megőrizni a hitet, biztosítani és megőrizni amit az Egyház mindig vallott kezdettől fogva máig. Ő a szikla. Ha a szikla nem szilárd, ez gondot okoz a keresztényeknek, mert nincs semmilyen védelmük. Mostanáig minden pápa törekedett biztosítani és megvédeni a keresztények hitét.

Ferenc pápa sokszor beszél a gazdaságról, a környezetről, bevándorlásról, stb. Hogyan értsék a hívek a pápa nyilatkozatait ezekben a témákban?

Ha a pápa a gazdaságról vagy a politikáról beszél, ez nem az ő szakterülete. Elmondhatja saját meglátásait vagy véleményét, de ez nem dogma. Tehát tévedhet. Amit viszont Krisztusról, a szentségekről, a hitről mond, ezt biztosnak kell tekinteni.

Amikor a környezetről, a klímáról, a gazdaságról, a menekültekről, stb. beszél, olyan információk alapján nyilatkozik, melyek lehetnek helyesek vagy tévesek, és ilyen esetben úgy beszél, mint Obama vagy más elnök. Ez nem azt jelenti, hogy amit a gazdaságról mond, az egy dogma, amit követnünk kell. Ez csak egy vélemény.

De ha a mondanivalóját megalapozza és megvilágosítja az Evangéliummal, akkor azt komolyan kell vennünk. “Isten ezt akarja, vagy a Szentírás, az Evangélium ezt tanítja”. Így a politikát, a gazdaságot megvilágítja az Evangélium fényével. Ebben van valami bizonyosság, mert nem a saját gondolatairól van szó. A Biblia tanításáról, Isten akaratáról van szó.

Számomra világos, hogy a pápa nem hagyhatja ki ezeket a témákat. De ha ezekről beszél, azt mondja, amit bármely államfő mondhat, anélkül, hogy az Isten szava lenne. Különbséget kell tennünk.

Itt a Családok Világtalálkozóján fontos előadást tartott, melynek címe: ’A család fénye a sötét világban’. Beszélt a veszélyekről, amelyekkel a családoknak szembe kell nézniük az Egyházon kívül és belül egyaránt. Ez utóbbi kapcsán ezt mondta: “Még az Egyház tagjai is kísértésbe eshetnek, hogy puhítsák Krisztus tanítását a házasságról és a családról és hogy különböző mértékben elfogadják a furcsa ötletet, miszerint a Tanítóhivatalt tegyük egy zárt dobozba és különítsük el a lelkipásztori gyakorlattól, mely igazodjék a körülményekhez, divatokhoz és érzésekhez. Ez a gondolat az eretnekség egy formája, egy veszélyes skizofrén patológia.” Meg tudja magyarázni, mire gondolt?

Néhány püspök például a házasság kapcsán azt mondja, hogyha egy házaspár elvált, meg kell vizsgálnunk, megengedhetjük-e nekik a szentáldozáshoz járulást, még akkor is, ha polgárilag újra házasodtak. Ez nem lehetséges, mert Isten azt mondta, csak egy házasság lehetséges. Ha különváltak, nem köthetnek újabb házasságot. Ha mégis megteszik, nem áldozhatnak.

Most viszont egyesek azt mondják, hogy ezt mégis megtehetjük, hogy lelki gondozásban részesítsük, hogy meggyógyítsuk őket … De nem tudjuk meggyógyítani ha valóban nem kezeljük, ha nem engeszteljük ki őt Istennel.

Ha valaki már második házasságot kötött, nehéz őt meggyógyítani. Nem hagyhatjuk magára, nyilvánvalóan kísérhetjük őt mondván: továbbra is imádkozzon, járjon szentmisére, nevelje gyermekeit a keresztény hitben, vegyen részt a plébániai programokban és a karitatív szolgálatban; de nem járulhat szentáldozáshoz.

Ezért mondom, hogy nem szabad elválasztanunk a tanítást a lelkipásztori gyakorlattól, azt állítván, hogy gyógyítani akarunk, mivel ilyen módon nem lehet gyógyítani.

Néhány főpap azt állítja, hogy a szentáldozás engedélyezése az elvállt és újraházasodott katolikusok számára az irgalmasság aktusa lenne. Ön szerint ilyen esetekben miért nem lenne az irgalmasság aktusa a szentáldozás engedélyezése?

Azért, mert az irgalmasság bűnbánatot követel. Ha valamit rosszul tettem, meg kell bánnom. Ha rosszat tettem, csak úgy tarthatok bűnbánatot, ha szakítok a rosszal, amit tettem. Ez az irgalom.

Vegyük példának a tékozló fiút. A tékozló fiú elhagyta otthonát mondván: “Önálló vagyok, független vagyok apámtól” de apja meg akar neki bocsájtani. De ha nem tér vissza, nem részesülhet a bocsánatban. Ha bocsánatot akar kapni, le kell mondani addigi életmódjáról és haza kell térni. Ez az irgalmasság. Ha távol marad az otthontól, nem részesülhet irgalomban. Akkor kaphat irgalmat, ha szakít a bűnnel.

De miért nem mehet az atya utána, hogy a fiúval éljen ott, ahol ő van?

Mert az otthon itt van, nem valahol távol. A fiúnak haza kell térnie. Ha hazatér, lemondott függetlenségéről, bűnéről. Az Evangéliumban, a fiú hazatér, mondván: „Én a fiad vagyok, nem vagyok rá méltó, de fogadj vissza szolgádként.” Ez a bűnbánat. Ahol nincs bűnbánat, irgalom sincs.

Ugyanez történik, amikor Jézus Zakeus házába ment. Ő a rómaiak adószedője volt. Jézus a házába megy, mert Zakeus látni akarta őt és megalázta magát, fölmenvén a fára. Jézus látja őt. Látja, hogy Zakeus valami többet keres, nemcsak a pénzt. És Jézus így szólt hozzá: „Gyere le, mert ma a te házadba kell térnem”.

A nép felháborodik: “Micsoda? Egy bűnös házába fog betérni?,” De Zakeus válaszolja: “Igen, sok pénzt loptam, de ma háromszorosan és négyszeresen visszatérítek mindent.” Bűnbánatot tartott. Ezután nem fog lopni, és ez még nem minden: visszaadja, amit lopott. Ez az irgalom. Ugyanez a helyzet a szamariai asszonnyal.

Jézus azért ment Zakeus házába, mert tudta, hogy az bűnbánatot tartott, így megerősítette őt megtérésében. Amit Zakeus tett, az nem volt jelentéktelen. Csak a gyerekek másznak fára; Zakeus számára ez önmegaláztatás volt.

Ha mindezt még mélyebben akarjuk megérteni, felmászott a kereszt fájára, arra a fára, mely megsemmisíti a bűnt.

Zakeus felmászott a kereszt fájára?

Igen, felmászott a keresztre, mert kereste a Megmentőt. Nem kellett volna feltétlenül fára másznia, hogy láthassa Jézust. Tudjuk, hogy alacsony növésű volt, ez igaz. De szimbolikusan, ez a pont nagyon lényeges. Felmászott az üdvösség fájára, és Jézus a házába ment, hogy mindezt megerősítse.

Zakeus megtért, és Jézus akkor tért be a házába. Nem mondhatjuk jogosan, hogy hasonlóképpen nekünk is meg kell térni, mielőtt szentáldozáshoz járulunk, hogy az Úr a lelkünkbe térjen?

Igen. Ha nem hagyjuk el bűneinket, hogy járulhatunk szentáldozáshoz? Isten és a bűn nem lakhat együtt. Ez nem kegyetlenség. A mi célunk az igazi gyógyulás. Nekünk valódi segítséget kell nyújtani az embereknek. Ha valaki megsérült, nem elég valami kenőccsel bekenni a kezét. Meg kell gyógyítani.

És mi történik, ha valaki súlyos bűn állapotában áldozik?

Szt. Pál szerint ezt saját kárhozatára teszi. Ha tudva és saját akaratából cselekszik így, saját ítéletére áldozik.

Mindnyájan bűnösök vagyunk, de járunk gyónni és nem akarunk megmaradni a bűnben. A házasság szilárd intézmény. Ha második házasságot kötöttem és kitartok benne, ez egy tartósan bűnös állapot. Ilyen esetben nem formálhatok jogot az Oltáriszentség vételére.

A beszélgetést Diane Montagna az Aleteia angol kiadásának római munkatársa készítette.