A Wanderer napilap interjúja Raymond Leo Burke bíborossal

816242-raymond-burke

Raymond Leo Burke bíboros, a Máltai Lovagrend patrónusa, aki korábban az Apostoli Szignatúra Legfőbb Bíróságánál szolgált Rómában 2008 júniusától 2014 novemberéig, nemrég meglátogatta a Guadalupei Szűzanya szentélyét a wisconsini La Crosse-ban. Régebben a St. Louis-i főegyházmegye érseke volt, előtte meg a La Crosse-i egyházmegye püspöke, amely időszakban megalapította a kegyhelyet. A bíboros úr interjút adott a Wanderernek a Guadalupei Szűzanya ünnepén, amelyben megosztotta gondolatait több témával kapcsolatban, köztük a nemrég lezárult, családról szóló rendkívüli szinódusról és az új evangelizációról. Az interjút alább teljes egészében közöljük, kérdező: DON FIER.

+ + +

Kérdés: Néhány hét telt el a családról szóló rendkívüli püspöki szinódus óta. Miben látja a zavarba ejtő félidős jelentés (relatio post discerptationem) hosszútávú hatását? Ön szerint a végső jelentésbe került utólagos változtatások eléggé mélyrehatóak voltak? Hogyan fog zajlani a következő ősszel esedékes általános szinódus előkészítése és ki fog rajta részt venni?

Válasz: Az igencsak zavarba ejtő félidős jelentés, melyről nyíltan kijelentettem, nem jelentés vagy beszámoló, hanem egy kiáltvány, arra volt jó, hogy felhívja a szinódusi atyák figyelmét egy folyamatban lévő ágendára, mely a házasságra vonatkozó igazságok legmélyebb gyökerét érinti. A félidős jelentés és a zárójelentés közötti időben a kis csoportok igen szorgalmasan dolgoztak a félidős jelentés által okozott súlyos kár helyreállításán, és nagy előrehaladást értek el.
Például a félidős jelentés gyakorlatilag semmilyen szentírási alappal nem rendelkezett és nem utalt az egyházi tanítóhivatal házasságról szóló rendkívül gazdag tanítására sem, beleértve Szt. II. János Pál Familiaris Consortio-ját is (1981-es apostoli exhortáció „A keresztény család szerepéről a modern világban”).
Azt hiszem, hogy a zárójelentésben lévő változtatások sokat javítottak a dokumentumon, de nem gondolom, hogy elegendők lettek volna. Különösen nagy gondot jelent számomra a három súlyosan kifogásolható paragrafus, melyek nem kapták meg a szinódusi atyák kívánt kétharmados jóváhagyását, de ennek ellenére közölték őket a végleges nyomtatott szövegben. A dokumentum végéhez kell menni, hogy lássuk a megjegyzést, mely szerint nem nyerték el a jóváhagyást. Ilyen még soha nem történt püspöki szinóduson. Ha egy javaslat nem nyerte el a szavazó tagok két harmadának jóváhagyását, egyszerűen nem illesztették be a szinódus záródokumentumába.
Az előttünk álló 2015-ös Általános Szinódus Lineamenta-ja (előkészítő dokumentuma) már készen áll, és el is küldték, hogy visszajelzést kapjanak az egész világ egyházmegyéiből. A beérkező válaszok alapján a püspöki szinódus vatikáni irodája elkészíti a munkadokumentumot (Instrumentum laboris), melyet használni fog a püspöki szinódus rendes ülése, amikor összejön 2015 októberében.
Ami a résztvevőket illeti, tudjuk, hogy köztük lesznek a római dikasztériumok vezetői és a püspöki konferenciák által kiválasztott képviselők. Nem tudjuk, kik lesznek azok a résztvevők, akiket a Szentatya külön meghív a részvételre.

Kérdés: A rendkívüli szinóduson néhány püspök felidézte Newman bíboros híres 1845-ös esszéjében használt „doktrinális fejlődés” fogalmát. Kérem, fejtse ki, mit jelent ez a fogalom és mikor alkalmazható. Jogosan használhatják-e azok, akik változtatásokat javasolnak a házasság, család, szentáldozás és más olyan témákban, melyeket a szinódus zárójelentése tartalmaz?

Válasz: A „doktrinális fejlődés” azt jelenti, hogy az Egyházban mélyebben megértjük a hitigazságokat, amelyek változatlanok maradnak és amelyek változtathatatlanok. Más szavakkal: az Egyház elmélyíti az olyan igazságok megértését, mint pl. a házasság felbonthatatlansága és az Úr valóságos jelenléte az Oltáriszentségben. Technikailag szólva a tanítás nem fejlődik, mert ugyanaz marad. Amit a fejlődés alatt értünk, az inkább a tárgyalt tanítás gazdagabb kifejtése és mélyebb értékelése.
Például nem történhet semmilyen változás a szabálytalan házassági helyzetekben élők szentáldozási lehetőségével kapcsolatosan. A tanítás világos, hiszen maga Krisztus mondta „mindenki, aki elbocsátja feleségét és mást vesz el, házasságot tör”. A mondat jelentése teljesen világos, mert már a tanítványok is azt válaszolták, “Ha ez a helyzet a férj és a feleség között, jobb nem házasodni.” De az Úr biztosítja őket, hogy ha valaki hivatást kapott a házasságra, Isten ad neki kegyelmet, hogy a szentséget megélje. Tehát nem lehet változás a házasság felbonthatatlanságának kérdésében. Aki tehát második házasságot kísérel meg, miközben még mindig köti őt az első házasság, az képtelen részesülni a szentáldozásban. Ugyanis a súlyos bűn objektív állapotában él.
Ugyanez a helyzet azzal a felvetéssel kapcsolatban is, hogy az Egyház felfedezhetne pozitív elemeket a házasságon kívüli szexuális kapcsolatokban. Ez lehetetlen, hiszen itt súlyosan bűnös kapcsolatokról van szó, és semmi pozitív sem lehet bennük. Ugyanez vonatkozik a homoszexuális cselekedetekre.

Kérdés: Visszatérve az Ön által korább említett ponthoz, bár a három vitatott paragrafus nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget, mégis beillesztették őket a zárójelentésbe. Ön utólag kérte, hogy ezek a forró témák egyáltalán ne kapjanak terepet. Gondolja, hogy van törvényes lehetőség arra, hogy az általános szinódus előtt lesöpörjék őket az asztalról?
Időközben mit tudnak a hívő katolikusok válaszolni azon sokaknak, akik azt hiszik, hogy az Egyház tanításának megváltoztatása a küszöbön áll? Milyen pozitív lépéseket tud tenni a laikus hívő?

Válasz: Bízok annak lehetőségében, hogy ezeket a témákat lesöpörhetjük az asztalról az általános szinódus előtt — pontosan ezért hangsúlyozom őket ismételten. Ez azonban nem fog könnyen menni, mivel azok, akik ragaszkodnak megfontolásukhoz, a püspöki szinódusban igen befolyásos pozíciókat foglalnak el.
Az Egyház nem változtathatja meg tanítását a házasság felbonthatatlanságáról és a házasságon kívüli szexuális kapcsolatok vagy a homoszexuális cselekedetek súlyosan bűnös voltáról.
A laikusoknak az egyházi tanítóhivatal házasságról szóló tanításából kell táplálkozniuk, melyet a Katolikus Egyház Katekizmusa tartalmaz. Tanúságot is kell tenniük róla mindennapi kapcsolataik során, nemcsak más katolikusok, de nem katolikus emberek előtt is, hogy világos legyen mindenki számára, hogy az Egyház nem változtatja meg tanítását, hiszen nem is tehetné.
Bízom benne, hogy lesznek lehetőségek a laikusok számára, hogy tanulmányi napokon mélyedjenek el az Egyház házasságról szóló tanításának szépségében. Azt is remélem, hogy lesznek tüntetések és más nyilvános események a házasságra vonatkozó igazság támogatására.

Kérdés: “Ki vagyok én, hogy ítélkezhessek?” továbbra is az a mondat, melyet a média idéz, amellyel visszaél, és amely a világi hívek körében zavart okoz. Véleménye szerint mely lépéseket kell megtennie az egyházi tanítóhivatalnak, hogy kijavítsa ennek a kijelentésnek félreértelmezéseit? Mikor elfogadható az ítélkezés és mikor nem?

Válasz: A “Ki vagyok én, hogy ítélkezhessek?” mondat csakis a józan katolikus tanítás és gyakorlat által értelmezhető, vagyis, “Ki vagyok én, hogy megítéljem az egyént?” Mindig tartózkodtunk attól, hogy ítéletet mondjunk a személy fölött, mert a súlyos bűn elkövetéséhez ismerettel és teljes akarati beleegyezéssel kell rendelkezni. Az Egyház mindig azt tanította, hogy szeretnünk kell a bűnöst, de utálnunk a bűnt.
Másrészt az ember köteles a rossz tetteket rossznak ítélni. Nem szabad úgy tennünk, mintha a tolerancia fontosabb lenne az igazságnál. Kötelesek vagyunk ítélkezni, ha tanúi vagyunk egy objektíve rendetlen tettnek és kimondani ezt az ítéletet. Például, ha valakik házasságon kívüli nemi kapcsolatban élnek, szeretnünk kell őket, mint bűnösöket, ugyanakkor nagyon világosan ki kell mondani, hogy súlyosan erkölcstelen tetteket követnek el.

A szenvedés jósága

10959857_800304706704888_1191781431144503302_n

Kérdés: Egy másik egyre nagyobb jelentőséget nyerő esete a „halál kultúrájának” az eutanázia problémája. Nemrég egy kezelhetetlen mellrákban szenvedő 29 éves nő döntött úgy, hogy „méltósággal akar meghalni”, „csendesen” az általa választott időben és helyen családtagjai jelenlétében, kedvenc zenéjével a háttérben. A Vatikán, beleértve a Szentatyát is és az Élet Pápai Akadémiáját, elítélte az asszisztált öngyilkosság gyakorlatát. A családtagok és az asszisztált öngyilkosság szószólói válaszul azt hangsúlyozták, hogy ez emberjogi kérdés, hogy nem szabad másokra rákényszeríteni az Egyház vallási meggyőződését, sőt azt is, hogy a vatikáni hivatalnokokból hiányzik az érzékenység és együttérzés. Kérem, magyarázza meg, miért tévesek valójában ezek a reakciók és miért jelentik a hamis együttérzés egyik formáját.

Válasz: Nem létezhet olyan emberi jog, mely szemben állna az emberi élet sérthetetlen méltóságával a fogantatás pillanatától a természetes halál pillanatáig. Soha sem nevezhetjük emberi jognak azt a jogot, hogy valaki elvegye saját életét. Ez öngyilkosság, mely szemben áll a természetes erkölcsi törvénnyel.
Az Egyház ebben az esetben senkire sem kényszeríti rá vallási meggyőződését. Egyszerűen csak tiszteli az erkölcsi törvényt, mely minden emberi szívbe bele van írva, nevezetesen, hogy az emberi élet Isten ajándéka, aki szabadon adja, és aki ugyanígy haza hív minket magához a maga idejében.
Nagyon szomorú ebben az esetben is, hogy teljesen elvesztettük a szenvedés jóságának érzékét, mely részesedés Krisztus szenvedésében testvéreink és az Egyház javára. A betegeknek és a szenvedőknek azt sugalljuk, hogy szenvedésük értéktelen, miközben valójában meghívás az Isten és a felebarát még önzetlenebb és tisztább szeretetére.
Az eutanázia szószólói teljesen emberközpontúan és racionalistán értelmezik az emberi életet. Az emberi életet mechanikus működésnek tartják, mely a szenvedés helyzeteiben megállítható, amikor az ember akarja és amilyen körülmények közt akarja. Az együtt érző hozzáállás az, hogy segítsünk a másiknak elfogadni saját szenvedését, továbbá reménnyel és bizalommal várni Isten hazahívó szólítását.

Kérdés: A hitoktatás két vagy három nemzedékkel ezelőtt elkezdődött válsága úgy tűnik, még mindig erős befolyással van társadalmunkra. Sokan, akik katolikusnak vallják magukat, nem ismerik (vagy nem fogadják el) a hit alapvető tanításait, különösen az erkölcs és a természeti törvény területén. A közvélemény kutatások például azt jelzik, hogy a katolikusok a társadalom többi részével azonos mértékben élnek a fogamzásgátlással, válnak el és házasodnak újra. Ön észrevett-e már valamilyen reménykeltő jeleket a katekézis megújulásának terén az új evangelizációra való felhívásra adott válasz gyanánt?

Válasz: Látok reménykeltő jeleket. Gondolok itt pl. a máriás katekézis apostolságára. Időnként hallok jó egyházmegyei katekétikai programokról is.
Mindazonáltal amíg újra nem mutatjuk be a teljes hitet a legkisebb korosztálytól kezdve – attól az időtől kezdve, amikor a gyermek képes megérteni – követvén ezt az évek során az egyre mélyülő formálással, továbbra is olyan helyzetben leszünk, hogy az emberek még a természettörvényben sem fognak hinni, nem is beszélve a hit más tanításairól.
Bár vannak reményteljes jelek, mégsem nyugodhatunk babérjainkon, szükség van a hitoktatás sokkal mélyrehatóbb reformjára. A családszinóduson például nyilvánvaló lett számomra, hogy az egyik legfőbb probléma az, hogy az emberek nem értik a házasságot, mivel nem részesültek megfelelő hitoktatásban. Ez sajnos olykor még a papságra is érvényes.

A rendkívüli forma

tumblr_ngpkzaFO1h1sknvnko1_1280

Kérdés: Kérem, kommentálja a szent liturgia és az új evangelizáció kapcsolatát. Vajon a szent liturgia az evangélium hirdetésének peremjelensége? Vagy pedig a szent liturgiának lényegi szerepe van Jézus Krisztus hirdetésének evangéliumi parancsában? Ha az Egyház eme két tevékenysége valójában lényegileg össze van kapcsolva, hogyan lehet ezt a kapcsolatot még világosabban megmutatni és még meggyőzőbben élni az átlagos plébániai környezetben? Vajon a szentmise rendkívüli formája széleskörű ünneplésének van-e szerepe az új evangelizáció erőfeszítései közepette?

Válasz: A szent liturgia kétségtelenül az új evangelizáció első aktusa. Ha nem imádjuk Istent lélekben és igazságban, ha nem ünnepeljük a szent liturgiát az Istenbe és a szentmisében történő isteni akcióba vetett lehető legnagyobb hittel, nem lesz ihletünk és hiányzik majd a kegyelem az új evangelizáció véghezviteléhez.
A szent liturgia megmutatja nekünk az új evangelizáció formáját, mert közvetlen találkozás a hit misztériumával: Krisztus megváltó megtestesülése az életünkben lévő bűn legyőzésére és az isteni élet kegyelmének számunkra való megszerzése, a Szentháromság életében való részesedés a Szentlélek szívünkbe való kiáradása által.
Az első három parancsolat az Isten imádásával foglalkozik. A szent liturgia állítja fel az Istennel és egymással való helyes kapcsolatot, melyet meg kell élnünk mindennapi életünkben.
Ezt a kapcsolatot még hitelesebben élhetjük meg plébániáink életében, ha a szent liturgiát oly módon ünnepeljük, hogy minden hívő megértheti, a pap Krisztus személyében cselekszik. Meg kell érteniük, hogy maga Krisztus száll le oltárainkra és jeleníti meg áldozatát; hogy szíveikben egyesülniük kell az Ő dicsőséges átszúrt Szívével, mely megtisztítja őket a bűntől és megerősíti az Isten és embertárs iránti szeretetben.
Ha a szent liturgiát emberközpontú módon ünnepeljük, olyan horizontális módon, melyből már nem nyilvánvaló, hogy isteni akcióról van szó, egyszerűen szociális tevékenységgé válik, mely minden máshoz hasonlóan relativizálható – nem lesz semmi maradandó hatása az emberek életére.
Azt gondolom, hogy a rendkívüli forma ünneplésének igen jelentős szerepe van az új evangelizációban, mert a szent liturgia transzcendenciáját hangsúlyozza. Más szavakkal az ég és föld egyesülésének valóságát hangsúlyozza a szent liturgia által. Krisztus cselekvése a szentségi jeleken keresztül, papjain keresztül nagyon nyilvánvaló a rendkívüli formában. Ez segít minket, hogy a rendes forma ünneplésében is nagyobb tiszteletre törekedjünk.

Kérdés: Houston városa nemrég bíróság elé idézte azokat a helyi lelkészeket, akik beszédeikben ellenezték a Houstoni Egyenlő Jogokról szóló Rendeletet, melyet a helyi polgármester aláírásával törvényerőre emelt mindössze néhány hónappal a novemberi választások előtt.
Sajnos, a vallásszabadság ezen nyilvánvaló megsértése nem egyedi eset. Sok más törvényhozási aktus és végrehajtási rendelet, mely veszélyezteti katolikus vallásgyakorlásunkat egyre gyorsuló ütemben törvényerőre emelkedik. Véleménye szerint mi a helyes katolikus válasz ezekre a tendenciákra és mit tehet a világi hívő visszafordításuk érdekében?

Válasz: Kormányunk előtt ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy vallásunk szabad gyakorlása nem korlátozódhat templomaink négy fala közé. A szabadság magába kell, hogy foglaljon mindent, amit lelkiismeretünk követel tőlünk, mint Isten gyermekeitől, akik lélekben és igazságban imádják őt.
Heves ellenállást kell tanúsítanunk, amikor el akarnak minket hallgattatni katolikus hitünk melletti tanúságtételünkkor, még ha ezért börtönbe is zárnak minket. Az egész társadalom előtt világossá kell tenni, micsoda vallásszabadság-sértést foglal magába ez a törekvés.

Kérdés: A pokol létezését és az örök kárhozat lehetőségét sokan nem veszik komolyan még a papság között sem. Sokan, akik katolikusnak tartják magukat, úgy gondolják, elegendő, ha karácsonykor és húsvétkor részt vesznek a szentmisén, szabad fogamzásgátlókat használni, házasság előtt együtt élni stb., és mégis megmaradhatnak a menny felé vezető úton. Végső soron azt állítják, hogy a szerető, irgalmas Isten senkit sem fog elítélni, csak a legkegyetlenebb zsarnokokat (pl. olyan tömeggyilkosokat, mint Hitler). Sokan úgy tűnik elfelejtették, hogy az irgalmas Isten egyben igazságos is. Véleménye szerint mi vezetett az ilyen mentalitáshoz és hogyan tudjuk ellensúlyozni?

Válasz: Azt hiszem, ennek a szerencsétlen gondolkodásmódnak egyik fő oka a bűn iránti érzék elvesztése. Sok embernek nem tanították a Tízparancsolatot, mint az élet törvényét, melyet Isten kezdettől fogva nekünk adott, hogy a Tízparancsolat a természetes erkölcsi törvény kifejtése, melyet Isten minden ember szívébe vésett. Következésképpen, az emberek nem érzik, hogy szükségük lenne megváltásra, hogy rászorulnak Isten kegyelmi segítségére, ha jó életet akarnak élni.

Ugyanakkor sokan teljesen elveszítették az alázatosság erénye iránti érzéküket. Más szavakkal, már nem érzik át, hogy ők teremtmények, Isten fiai és lányai, akik teljes mértékben függnek tőle, puszta életük és létbemaradásuk tekintetében is. Nem gondolnak arra a tényre, hogy Isten teremtette őket és hívta őket létbe egy olyan rend szerint, mely nemcsak evilági boldogságot ígér, hanem örök boldogságot is a jövendő életben. Amikor valaki megsérti ezt a rendet a bűn elkövetésével – nemcsak égbekiáltó, hanem bármily, akár bocsánatos bűn elkövetésével is – akkor ezzel megveti Isten szeretetét, az Ő életét saját életében és azt a rendet, melyet Ő helyezett létünk legmélyébe.
Isten mindnyájunkat megtérésre hív, az ellene elkövetett vétkeink megbánására. Mindnyájunknak erősen kellene érezni, hogy nem vagyunk méltók Isten szeretetére. Egyszerűen nem vagyunk méltók – bűnösök vagyunk – és bárki. aki helyesen gondolkodik, nem gondolhat erről mást. Mit jelen az irgalom, ha nem tartja tiszteletben a helyzetünkre vonatkozó igazságot?
Valaki nemrég mondta: “Mindnyájan a mennybe megyünk.” Éppen akkor egy általános iskolát látogattam, ahol egy kisfiú jelentkezett és kérdezte: “Ha mindenki a mennybe megy, akkor miért van szükségünk Jézus Krisztusra? Miért kellene betartanunk az erkölcsi törvényt?”

Kérdés: A „Megmaradni Krisztus igazságában” c. könyv számára írt fejezetben Ön kiemelte az igazság keresésének fontosságát abban a jogi eljárásban, melynek célja a házasság érvényességének megállapítása. Sokszor visszatért két kulcsfontosságú pontra: (1) ez az ügy a „lelkek üdvösségét” érinti, és (2) a jelenleg követendő eljárás „a keresztény évszázadok alatt gondos figyelmességgel formálódott folyamat” eredménye.
Most mégis arra törekszenek, hogy “egyszerűsítsék az eljárást,” mint inkább lelkipásztori, semmint jogi döntést. Kérem, magarázza meg a jogi és lelkipásztori megfontolások közötti különbséget, és hogy miért kell keresnünk az objektív igazságot. Másrészt, ha helytelenül mondták ki a házasság érvénytelenségét, hol kell keresni a hibát: a bíróságban (vagyis a bíróban, kötelékvédőben és a bíróság többi tagjában); a házastársakban (vagyis abban a férfiban és nőben, akik kérték az érvénytelenség megállapítását); vagy mindkettőben?

Válasz: A lelkek üdvössége kapcsán elsődleges élethivatásunk az üdvösség elérése. Lelkünket úgy tudjuk megmenteni, ha hűségesek vagyunk hivatásunkhoz, akár a házaséletre, akár a papságra, akár a megszentelt életre kaptunk meghívást. Ha hűtlenek vagyunk, veszélybe kerül az üdvösségünk. A hivatástisztázás ezért annyira fontos számunkra felnövekedésünk idején, és akkor is, amikor megtaláltuk hivatásunkat és minden erőnkkel törekszünk azt teljesen megélni.
Itt tehát nem a házasság érvénytelenítéséről van szó, sem pusztán arról, hogy könnyebbé tegyük az emberek életét. Itt arról az ígéretről van szó, amit a férj és a feleség tettek Isten színe előtt, hogy hűséges, tartós és termékeny kölcsönös szeretetben fognak együtt élni. Hacsak ez az ígéret valamilyen oknál fogva nem jött létre – vagy mert az illető személy nem volt képes ígéretet tenni, vagy megtévesztő szándékkal kizárta a házassági szerződés valamely lényegi pontját – érvényes házasságról van szó és mindkét fél köteles hűségesen megmaradni benne amíg a halál el nem választja őket.
Ezért az Egyház mindennek tudatában, igen gondos folyamatot fejlesztett ki az évszázadok során az igazság megállapítására. Ha egy fél kéri az Egyháztól házassága érvénytelenségének megállapítását, az Egyháznak bizonyítékokat kell keresni az érvénytelenség mellett, de az érvényesség melletti bizonyítékokat is, hogy a bíró erkölcsi biztonsággal tudjon dönteni, vagyis olyan ítéletet hozni, hogy a házasság érvénytelenségét ne lehessen joggal kétségbe vonni. Így a felek, melyek megkapták az előző házasság érvénytelenségéről szóló nyilatkozatot nyugodt lelkiismerettel köthetnek érvényes házasságot.
A jogi eljárás valójában nagyon lelkipásztori. Téves lenne szétválasztani s jogi és lelkipásztori szempontokat, mert a házasság két személy igazságban történő közösségét jelenti, melynek jogi jellege is van. Csak egy jogi eljárás által lehet valaki nyugodt az előző házasság érvénytelenségét illetően, hogy szabadon köthessen házasságot egy másik személlyel. Ez a legpasztorálisabb dolog a világon.
Mindig azt mondom, hogy az igazságosság, melyet a jogi eljárás el akar érni, a szeretet minimális, de nélkülözhetetlen előfeltétele. Hogyan beszélhet valaki szeretetről, ha igazságtalan? Ha az Egyház könnyelműen mondaná ki a házasságok érvénytelenségét, ez igazságtalan lenne a felekkel és mindenki mással szemben, aki hozzájuk kapcsolódik. Nem csak a két félről van szó, hanem ott vannak a gyermekek is, rokonok és az egész társadalom. Gondoljunk a társadalomnak okozott mérhetetlen kárról, amit a kölcsönös megegyezésen alapuló válás engedélyezése és az utána bekövetkezett válásözön okozott. A házasság, mint intézmény válságban van. Így egyszerűen nem választhatjuk szét a jogi és a pasztorális dimenziót.
Ha a házasság érvénytelenségét tévesen mondták ki, vagyis ha az eljárást hanyagul folytatták le és a bíró erkölcsi bizonyosság nélkül döntött, ez a bíróság lelkiismeretét terheli. Fel kell tételeznünk, hogy a felek jóhiszeműek. Más szavakkal, a felek a bírósághoz fordultak, kivizsgálást kérvényeztek, a bíróság pedig ítéletet hozott. Nem tarthatjuk őket felelősnek a téves ítéletért, hacsak szándékosan nem hoztak hamis bizonyítékokat a bíróság elé és így félrevezették azt. Nehéz elképzelni, hogy ez megtörténhet, ezért fel kell tételeznünk jóhiszeműségüket.
Amit nagyon szeretnék hangsúlyozni, hogy nem minden tönkrement házasság alkalmas arra, hogy megállapítsuk az érvénytelenségét. Sok házasság a bűn miatt megy tönkre. Képzeljünk el egy házaspárt, akik érvényes házasságot kötöttek, több évig éltek együtt és gyermekeket hoztak világra. Ezután a férj egyfajta kapuzárási pánikban elszökik az őt elcsábító titkárnőjével és elhagyja feleségét. Vajon ez a házasság érvénytelen?
Az Egyesült Államokban volt egy időszakunk —különösképpen 1971 és 1983 között — amikor rendkívül megnőtt az érvénytelenségi nyilatkozatok száma, mert nem tartották tiszteletben az Egyház időpróbát kiállt eljárását. Az emberek nem minden ok nélkül, úgy nevezték az érvénytelenségi nyilatkozatot, hogy „katolikus válás”. Felismerték, hogy olyan házasságokat mondtak ki érvénytelennek, melyek nyilvánvalóan érvényesek voltak.

A hit tavasza

American-Ordination-Group-Photo-Phil-Roussin-640x456

Kérdés: Ezen a szép napon, a Guadalupei Szűzanya ünnepén mit taníthat nekünk a Guadalupei Szűzanya, az Új Evangelizáció Csillaga? A mexikói Tepeyac hegyen 1531-ben történt események vajon számunkra is relevánsak, miközben az események előrehaladnak? Látja-e horizonton felbukkanni a „hit tavaszának” jeleit, melyről az újabb pápák beszéltek?

Válasz: A Szűzanya Szt. Juan Diegóhoz és általa Amerika népeihez intézett üzenete minden bizonnyal ma is olyan aktuális, mint abban az időben. Ez az Isten irgalmas szeretetének üzenete népe iránt, melyet élete megváltoztatására, megtérésre hív, és arra, hogy keressék az ő kegyelmét a bűnbánat és az Eucharisztia szentségeiben.
A Szűzanya üzenete abban az időben különösen az emberi életre irányuló szörnyű támadásra, az emberáldozatok rettenetes gyakorlatára vonatkozott, mely az amerikai őslakosok között dívott. A spanyol konkvisztádorok is erőszakosan bántak az amerikai őslakosokkal, akik közül sokakat kivégeztek, vagy elpusztították birtokaikat és javaikat.
A Szűzanya anyaként fordult hozzájuk, hogy megtanítsa őket, hogy Isten az élet Ura és ezért minden emberi élet tiszteletre méltó és hogy Isten mérhetetlen és kifogyhatatlan szeretettel törődik minden gyermekével. Ez az üzenet aztán hatalmas megtérésekhez vezetett. Sokan kérték a keresztség kegyelmét, oly sokan, hogy a ferences atyák, akikre az evangelizációs munka rá volt bízva alig tudtak fizikailag minden hitoktatási és keresztelési kérésnek eleget tenni. Ennyire hatékony volt az üzenet.
Én látom a „hit tavaszának” jeleit. Látom őket a zarándokokban, akik eljönnek a Guadalupei Szűzanya szentélyébe. Bárcsak több időt tölthetnék itt, mert oly sok emberrel találkozom, akik egész szívükkel törekednek jó életet folytatni, legyőzni a bűnt életükben és az evangélium igazsága szerint élni. A zarándokok napi száma folyamatosan növekszik és a bűnbánat és az Eucharisztia szentségében lényegileg találkoznak Krisztussal.
Még sok mindent kellene tenni és azt kell mondanom, hogy jelen pillanatban a tavaszt veszélyezteti egy sötét felhő, amit a házassággal és más alapvető erkölcsi kérdésekkel kapcsolatos zavar jelent. A híveknek továbbra is kitartóan kell imádkozniuk, hogy az Egyház túljusson a jelen pillanat kihívásain. Abban a helyzetben, amikor a Szentlélek valami hatalmas jót hoz létre, az ördög mindig azonnal közbelép és megpróbálja azt tönkretenni a zavar és tévedés által. Ezért kell neki ellenállnunk és harcolnunk a zavar és tévedés ellen, hogy a tavasz folytatódhasson.

 forrás: http://thewandererpress.com/most-viewed/the-wanderer-interviews-his-eminence-cardinal-burke/

Elöljáró választás, Gödöllő

2000px-Shield_of_the_Premonstratensians.svg

Nagy örömünkre szolgál hírül adni a Gödöllői Premontrei Perjelség alábbi hírét:

 

Rendi közösségünk, a generális apát és a csornai prépost jelenlétében 2015. február 6-án választó káptalant tartott.
A Gödöllői Premontrei Perjelség új kormányzó perjele Balogh Péter Piusz O.Præm. lett.

Köszönet illeti Ullmann Péter Ágoston O.Præm. leköszönő elöljárót, aki sok éven át áldozatos munkával látta el a vezetés feladatát.
Isten áldását és a szentek közbenjárását kérjük az új kormányzó perjel munkájára és az egész közösség életére!
Kérjük a testvérek imáját és támogatását!

 forrás: http://premontrei.hu/blog/2015/02/07/eloljaro-valasztas/

Ad multos annos!

Piuszatya-199x300

Balogh Péter Piusz O.Præm.

Római zarándoklat 2015, előzetes sajtóközlemény

 

ungsp2015

A Populus Summorum Pontificum római zarándoklata a Családról szóló Püspöki Szinódus alkalmából

A Summorum Pontificum támogatóinak negyedik éves római zarándoklata 2015. október 22. (csütörtök) és 2015. október 25. (vasárnap) között zajlik majd. Az elmúlt évekhez hasonlóan, az idei zarándoklat programja is a római SS. Trinità dei Pellegrini plébániatemplomban veszi majd kezdetét főpapi vesperással, és ugyanott végződik majd vasárnap Krisztus Király ünnepének megünneplésével. Az idén a zarándoklat egybeesik a Családról szóló Püspöki Szinódus záróeseményeivel. Ezért a zarándokok különösképpen azért ajánlják fel majd imáikat, hogy az Egyház újra otthont találjon „kis családi egyházaink” számára (Familiaris consortio 51.) a názáreti Szent Család védelme és vezetése alatt, amely a házasélet, a nevelés és a megszentelődés mintaképe, azért, hogy a katolikus családok új nemzedékei az új evangelizáció kovászaivá válhassanak.

A zarándoklat október 24-én, szombaton éri majd el tetőpontját, amikor a résztvevők ünnepélyes körmenetben vonulnak a Szent Péter Bazilikába, ahol déli 12 órakor a római rítus rendkívüli formája szerinti szentmisén vesznek részt. A Coetus Internationalis Summorum Pontificum (CISP) hálás köszönetét szeretné kifejezni Őeminenciájának Comasti bíborosnak, a Szent Péter Bazilika esperesének, nagylelkű figyelmességéért, amiért már jó előre beleegyezett a szentmise megtartásának dátumába és időpontjába.

Hogy segítse a zarándoklatra való felkészülést, a CISP úgy döntött, hogy kibővíti csapatát egy zenei koordinátorral, egy sajtószóvivővel és az egyes országokat képviselő megbízottakkal.

A CISP igazgatóját Giannicola D’Amicót nevezte ki a zarándoklat zenei koordinátorának. E-mail címe:  musica.cisp@mail.com

A sajtóval Giovanbattista Varracchio tartja majd a kapcsolatot. E-mail: orga.cisp@mail.com

Néhány, a korábbi zarándoklatok valamelyikén résztvevő személy vállalta, hogy saját országának vagy nyelvi csoportjának megbízottja legyen. Az ő feladatuk lesz, hogy saját országukban vagy nyelvi csoportjukban terjesszék a zarándoklatra vonatkozó információkat.

Jelenleg, első nemzeti megbízottjaink a következők:

            Németország: AnneMarie Wimmer, de.sumpont@gmail.com

            Lengyelország: Kasia Jagos, pl.sumpont@gmail.com

            Dánia: Gideon Ertner, dk.sumpont@gmail.com

            Magyaroszág: Kiss Bertalan, hu.sumpont@gmail.com

            Franciaország: Jean-Vincent Gaiffe, fr.sumpont@gmail.com

(A sajtóközlemény forrása: http://unacumpapanostro.com/)

Mivel még zajlanak az egyeztetések, ezért a szentmisék és zsolozsmák celebránsairól egyelőre nem áll módunkban információt adni.

A zarándoklattal kapcsolatos hírek és információk magyarul elsősorban a www.juventutem.hu ZARÁNDOKLAT menüpontja alatt lesznek elérhetőek, érdeklődni/jelentkezni pedig a hu.sumpont@gmail.com címen lehet.

Szentmise és havi előadás

6a00d834515c5469e201a73e0b5945970d

Január 28-án, a 16:45-kor kezdődő szerdai csendes szentmise után, Kovács Ervin Gellért O.Praem atya felkérésére a szokásos havi előadást a libanoni-magyar származású Youssef Fakhoury fogja tartani. Az előadás címe:

“Napjaink keresztényüldözése a Közel-Keleten”

 

Az előadás a szentmise után, 17:30-kor kezdődik a pesti ferencesek Szent Ferenc termében (1053 Budapest, Ferenciek tere 9). Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Frissült a budapesti liturgikus naptár

A 2015. polgári évben egy-két szertartás helyszíne és időpontja megváltozott Budapesten. Az oldalsávban található eseménynaptár illetve az oldalunkról letölthető liturgikus rend is emiatt megváltozott.

A legközelebbi ünnep amellyel kapcsolatban változás történt:

2015.02.02. Gyertyaszentelő Boldogasszony

A szentmise 19:00kor kezdődik a Belvárosi Szent Anna templomban

Raymond Leo Burke bíboros a katolikus férfiak válságáról és annak orvoslásáról

Cardinal_Raymond_Burke3

A newemangelization.com egyik riportere Raymond Leo Burke bíborossal készített interjút a katolikus férfiak helyzetéről. Alább olvasható a cikk magyar fordítása amelyet Kovács Ervin Gellért atya készített.

Az interjúhoz kapcsolódik Gellért atya Szent Család ünnepén, a Belvárosi Szent Mihály templomban mondott prédikációja, ami a következő linkre kattintva hallgatható meg:

Kovács Ervin Gellért O.Praem atya prédikációja Szent Család ünnepén

 

Raymond Leo Burke bíboros a katolikus férfiak válságáról és annak orvoslásáról

Matthew James Christoff, a New Emangelization projekt szervezője:  Eminenciás uram, nagyon örülünk, hogy együtt lehetünk és beszélgethetünk Önnel. Ma az Egyesült Államokbeli katolikus férfiak állapotáról szeretnénk beszélgetni és arról, hogyan tudunk még több férfit bevonni az új evangelizációba. Kezdetnek, hogyan írná le Eminenciád a férfiak állapotát a mai katolikus egyházban?

Raymond Leo Burke bíboros:  Azt hiszem, nagy zavar van a férfiak sajátos hivatását illetően a házasságban és általában az Egyházban az elmúlt kb. 50 év alatt. Ez több tényezőnek köszönhető, de az a radikális feminizmus, mely az 1960-as évek óta sújtja az Egyházat és a társadalmat nagyon peremre szorította a férfiakat.

Sajnos a radikális feminista mozgalom erősen befolyásolta az Egyházat és arra indította, hogy folyamatosan a nők problémáival foglalkozzon a férfiak számára kritikus kérdések kárára, mint pl. az apa fontossága, akár házasságon belül akár azon kívül, az apa fontossága a gyermekek életében, a papok atyaságának jelentősége, a férfias karakter lényegi vonásai, a férfiak számára az Isten által az egész társadalom javára adott sajátos adományainak hangsúlyozása.

A férfi mivolt jósága és fontossága nagyon elhomályosult és praktikus okokból egyáltalán nem kapott hangsúlyt. Ez annak a ténynek ellenére történt, hogy az Egyházban régi hagyomány, különösen a Szt. József tisztelet révén, a férfias karakter hangsúlyozása, aki életét is feláldozza családjáért, aki lovagiasan készül felesége és gyermekei védelmére és aki dolgozik, hogy családja számára biztosítsa a megélhetést. Nagyon sok esetben ezen hősies férfias természet magasztalásának hagyománya elveszett a mai Egyházból.

A férfi nem mindezen hősies tulajdonságát nagyon fontos, hogy a gyermek láthassa, miközben növekszik és érik. Az apjával való egészséges kapcsolat segít a gyermeknek, hogy lassan kimozduljon az anya bensőséges szeretetéből és fegyelmet építsen ki, mely megóvja őt a túlzott önszeretettől. Ez biztosítja, hogy a gyermek képes lesz helyesen meghatározni magát mint személyt, aki kapcsolatban van más személyekkel, és ez fiúk és lányok számára egyaránt fontos.

A gyermek kapcsolata apjával a kulcs a gyermek önazonosságához, mely növekedésünk közben alakul ki. Szükségünk van arra a nagyon közeli és támogató kapcsolatra az anyánkkal, de ugyanakkor az apánkkal való kapcsolat, mely természete szerint távolabbi, de nem kevésbé szeretetteljes az, amely fegyelmet visz életünkbe. Arra tanítja a gyermeket, hogy önzetlen életet folytasson, készen bármilyen áldozatra mely szükséges azért, hogy hűséges maradjon Istenhez és a másik emberhez.

Emlékszem, hogy az 1970-es években fiatal férfiak mondták nekem, hogy bizonyos értelemben félnek a házasságtól a nők akkoriban jelentkező radikális és önközpontú magatartása miatt. Ezek a fiatal férfiak attól tartottak, hogy házasságuk egyszerűen nem fog működni a női jogok folyamatos és erőszakos követelése miatt. Ez a szakadék nők és férfiak között azóta csak szélesedett.

Mindenki tudja, hogy a férfiak bántalmazhatják, és olykor bántalmazzák is a nőket. A nőket bántalmazó férfiak nem igazi férfiak, hanem hamisak, mert megsértették saját férfi természetüket a nők megsértésével.

A férfiak és nők viszonyának válsága még jobban súlyosbodott az egyházi hitoktatás teljes összeomlása miatt. A fiatal férfiak úgy nőttek fel, hogy nem kaptak megfelelő tanítást hitükről és hivatásukról. A fiatal férfiaknak nem tanították meg, hogy Isten – az Atya, a Fiú és a Szentlélek – képmására teremtettek. Ezeknek a fiatal férfiaknak egyáltalán nem tanították azokat az erényeket, amelyek a férfi mivolthoz szükségesek és ahhoz, hogy felhasználhassák a férfiassághoz kapcsolódó sajátos adományokat.

Még súlyosabbá tette a helyzetet a nagyon laza, felszínes kateketikai hozzáállás az emberi nemiség és a házassági kapcsolat természetének kérdéseihez.

Ugyanakkor a társadalomban ekkor jelentkezett a pornográfia berobbanása, mely különösen pusztító a férfiak számára mert iszonyatosan eltorzítja az emberi szexualitás teljes valóságát. Arra vezeti a férfit és nőt, hogy szexualitásukat a férj és feleség házassági kapcsolatától függetlenül szemléljék.

Valójában az emberi szexualitás a házasságra irányul és bármifajta nemi egyesülés megfelelő helye kizárólag a házasság. De a pornográfia egész világa megrontja a fiatalokat, hogy azt higgyék, nemi képességeiket saját szórakozásukra és élvezetükre kapták, így az önemésztő buja szenvedéllyé válik, ami egyike a hét főbűnnek.

Az emberi szexualitás ajándéka az önérvényesítés eszközévé válik, sokszor a másik ember kárára, akár hetero-, akár homoszexuális kapcsolat keretein belül. Az a férfi, akiben nem alakították ki a helyes férfi és jövendőbeli apai identitást, végül nagyon boldogtalanná válik. Ezek a rosszul formált férfiak függővé lesznek a pornográfiától, szexuális promiszkuitástól, alkoholtól, kábítószertől és számos más hamis élvezettől. Tehát, ebben az egész zűrzavarban … vagy túl sokat beszéltem?

Matthew:  Nem, nem. [nevet]

Burke bíboros:  A férfiak irányvesztését a kultúrában még súlyosabbá teszi a családi élet iszonyatos hiánya. A kultúra nagyon anyagiassá lett és fogyasztásközpontúvá, az egyre nagyobb igények arra kényszerítették az apákat és sokszor az anyákat is, hogy egész nap dolgozzanak. A fogyasztói mentalitás ahhoz az ötlethez vezetett, hogy a gyermekek életét ki kell tölteni aktivitásokkal: iskola, sport, zene és minden egyéb foglalkozás a hét minden estéjén.

Mindezek a dolgok önmagukban jók, de egyensúlyhiányban szenvednek. Az otthoni együttlét, ahol a gyermekek megfelelő időt töltenek szüleikkel sok család életéből hiányzik. A családok már nem étkeznek együtt. Emlékszem, ahogy édesapám oktatott minket és helyes viselkedésre nevelt a vacsora asztalánál. Felnövekedésem alatt nagyon fontos szerepe volt a szüleimmel töltött időnek és a velük való beszélgetésnek. Fiatal pap koromban nagyon elszomorított, amikor szülőktől és gyermekektől halottam, hogy az apák és gyermekeik ritkán beszélgetnek, de ha igen, akkor is csak röviden.

A családoknak legalább egyszer hetente közösen kellene étkezniük úgy, hogy az egész család együtt legyen. Egy kisfiú vagy fiatalember aligha alakíthat ki magában helyes férfi identitást és férfiúi erényeket, ha nem él együtt apjával és anyjával, és ha nem lehet tanúja a férfi és nő egyedülálló és egymást kiegészítő kölcsönhatásának a családi élet keretein belül, ahol az emberi élet létrejöhet, táplálkozhat és fejlődhet.

Mindezeknek a különféle erőknek együttes hatása súlyosan megsebesítette a férfiakat.

Sajnos az Egyház nem reagált hatékonyan ezekre a destruktív társadalmi erőkre, inkább engedte, hogy őt magát túlságosan is befolyásolja a radikális feminizmus és messzemenően semmibe vette a férfiak súlyos szükségleteit.

Az én nemzedékem biztosra vett sok ajándékot, melyekkel Isten megáldotta: az egészséges családi életet és a szolid egyházi nevelést. Az én nemzedékem engedte meg mindezt a zagyvaságot: a szexuális forradalmat, radikális feminizmust és a családok szétesését, közben nem vette észre, hogy elraboljuk a következő nemzedékektől a legértékesebb ajándékokat, melyeket Isten nekünk adott.

Súlyosan megsebesítettük a mai nemzedékeket. Püspökként a fiatalok sokszor keservesen panaszkodtak nekem: „Miért nem tanították nekünk ezeket a dolgokat? Miért nem beszéltek nekünk világosabban a szentmiséről, a szentgyónásról és a hagyományos ájtatosságokról?” Ezek a dolgok számítanak, mert ezek formálják az ember lelki életét és jellemét.

A szentgyónás és a vasárnapi szentmise, a közös családi rózsafüzér imádság esténként, a közös étkezés, mindezek gyakorlati útmutatást adnak keresztény életünkhöz. Meg kell tanulni, hogy nem férfias dolog közönségesen vagy káromlóan beszélni és hogy egy férfi szolgálatkész és udvarias mások iránt. Bár ezek kis dolgoknak tűnnek, de formálják a férfi jellemét. Ezek közül sok mindent elvesztettünk.

Matthew:   Eminenciás uram, hogyan hatott a katolikus férfiak válsága az Egyházra?

Burke bíboros:  Az egyház nagyon elnőiesedett. A nők persze csodálatosak, nagyon természetesen válaszolnak a meghívásra, hogy legyenek aktívak az Egyházban. A paptól eltekintve a szentély megtelt nőkkel. A plébániai programokat és még a liturgiát is teljesen a nők irányítják és ezek sok helyen annyira nőiesek lettek, hogy a férfiak nem akarnak bennük részt venni.

A férfiak sokszor vonakodnak attól, hogy aktívak legyenek az Egyházban. Az elnőiesedett környezet és a hiányzó igyekezet a férfiak bevonására az Egyház életébe sok férfit egyszerűen eltaszított.

Például politikailag inkorrekté vált az oltár lovagjairól beszélni, mely gondolat annyira vonzó a fiatal férfiak számára. Az oltár lovagjai kifejezés azt hangsúlyozza, hogy az ifjú férfiak felajánlják lovagias oltárszolgálatukat Krisztus védelmére, aki jelen van az Egyház szentségeiben. Ez a gondolat ma sok helyen elutasításra talál.

Az Egyház életének azon szempontjait, melyek az áhítat és az áldozat férfias jellegét hangsúlyozták, leépítették. Azok az ájtatosságok, melyek időt és erőfeszítést igényelnek egyszerűen megszűntek. Minden olyan könnyű lett, és ha a dolgok könnyűek, a férfiak úgy érzik, nem érdemes rájuk energiát pazarolni.

Voltak és továbbra is vannak súlyos liturgikus visszaélések, melyek taszítják a férfiakat.

Sok helyen a mise teljesen pap-központú lett, olyan mint egy papi „show”. Ez a fajta visszaélés a szent érzék elvesztéséhez vezet és megfosztja a szentmisét alapvető misztériumától. Elvész annak realitása, hogy Krisztus maga jön le az oltárra, hogy megjelenítse golgotai áldozatát. A férfiakat vonzza Krisztus áldozatának misztériuma, de ez a vonzás megszűnik, amikor a mise papi „show”-vá vagy banalitássá változik.

A II. Vatikáni zsinat utáni megvadult kísérletezés, melynek nagy részét nem a zsinat rendelte el, megfosztotta a szentmisét sok elemtől, melyek gondosan kifejezték a szent misztériumokat és melyek évszázadok alatt formálódtak. A mise látszólag nagyon családiassá lett, emberi tevékenységgé, miközben a szent misztérium mély természetfeletti értelme elhomályosult.

A szent elvesztése a nők és férfiak igazi részvételének elvesztéséhez vezetett. De azt gondolom, leginkább a férfiakat taszította el a szent eltűnése. Világosan látszik, hogy sok férfi nem avatódik be a mélyebb liturgikus lelkiségbe, sok férfi nem vonzódik az oltár szolgálata iránt.

A fiatal és idősebb férfiakat megérinti a fegyelem, a pontosság és a fennköltség. Amikor ministrálni tanultam, a kiképzés több hétig tartott és meg kellett jegyezni a lépcsőimát. Fegyelmezett és gondosan lebonyolított szolgálat volt. Ám hirtelen a II. Vatikáni zsinat után a liturgia sok helyen nagyon hanyag lett. Kevésbé vonzotta a fiatal férfiakat, mert nemtörődöm lett.

A lány ministránsok bevezetése is sok fiút taszított el az oltárszolgálattól. A fiatal fiúk nem akarnak lányokkal együtt csinálni dolgokat. Ez így természetes. A lányok is nagyon jól ministrálnak. Így idővel sok fiú fölöslegesnek érzi magát. Hangsúlyozom, hogy a fiúk kizárólagos ministrálásának gyakorlata semmilyen módon nem jelenti a nők lenézését az Egyházban.

Úgy gondolom, hogy ez hozzájárult sok papi hivatás elvesztéséhez. A ministráns szolgálata a pap oldalán bizonyos férfias fegyelmet igényel és a legtöbb pap ministránsként szerezte első mély liturgikus élményeit. Ha nem vonjuk be a fiúkat a ministrálásba és nem adunk nekik tapasztalatot a liturgikus istenszolgálatról, ne lepődjünk meg, hogy a hivatások száma drámai módon csökken.

Matthew:  Nagy szükség van a férfiak széleskörű új evangelizációjára az Egyházban. A kis lépések és jelképes próbálkozások nem valószínű, hogy megfordítják a férfiak exodusát az Egyházból. Minek kell megtörténnie az Egyházon belül, hogy visszacsábítsuk a langyos férfiak millióit a buzgó katolikus hitélethez?

Burke bíboros:  Mindenekelőtt az Egyháznak célirányos erőfeszítést kell tennie a férfiak evangelizálására oly módon, hogy erős és egyértelmű üzenetet fogalmaz meg arról, mit is jelent hívő katolikus férfinak lenni. A férfiaknak nagyon egyenesen meg kell magyarázni, milyen igényes és nemes kihívás Jézus Krisztusnak, az Örök Királynak és az Ő katolikus Egyházának szolgála. A férfiak éheznek és szomjaznak arra, hogy felfedezzék a mindennapi élet mögött rejlő értelmet.

A kultúra, melyben élünk, romlott és a fiatal férfiak különösképpen felismerik a kultúra romlottságát. A fiatal férfiak és nők kizárólagosan nekik címzett üzenetet akarnak hallani, hogy használják fel erejüket és képességeiket a közjó érdekében.

Abból is láthatjuk, mennyire éheznek a férfiak erre, hogy mekkora sikere van a katolikus férfiak konferenciáinak, melyek szerte az Egyesült Államokban terjednek. Ez igazolja, hogy a férfiak válaszolni fognak, ha az Egyház kihívást intéz feléjük. A férfiak nagy kísértésekkel küzdenek különösen – ahogyan említettem – a pornográfiának és szexualitással kapcsolatos zűrzavarnak köszönhetően és kétségbeejtően szükségük van, hogy valakitől megtanulják, hogyan győzzék le ezeket a kísértéseket Krisztusban. A férfiaknak el kell mélyedniük az imában és így Isten kegyelmének segítségével felülkerekedhetnek ezeken a szörnyű kísértéseken és erős erkölcsi jellemre tehetnek szert, mint katolikus férfiak.

Azt is láthatjuk, hogy szemináriumainkba sok erős fiatal férfi jelentkezik, akik papként akarják szolgálni Istent. A fiatal férfiak új csapata férfias és biztosak identitásukban. Ez egy örvendetes fejlemény, mert volt olyan időszak, amikor elnőiesedett és nemi identitásukban megzavarodott férfiak lettek papok. Ezen zavarodott emberek közül egyesek sajnos szexuálisan megrontottak kiskorúakat, ami szörnyű tragédiákhoz vezetett és amelyektől az Egyház szenved.

Nagyon világos üzenetet kell megfogalmaznunk a férfiak számára a tisztaságról, önmegtartóztatásról, szemérmességről, sőt arról is, ahogyan öltözködnek és a nyilvánosság előtt megjelennek. A férfiak viselkedése és ruházata számít, mert befolyással van arra, ahogyan viszonyulnak a világhoz és hatással van a kultúrára is. A férfiak ruházata és magatartása legyen férfias oly módon, hogy tiszteletreméltóak legyen önmaguk, a nők és a gyermekek előtt.

Matthew: A kutatások azt mutatják, hogy sok férfi nem érti a szentmisét. Azt gondolják, hogy a mise elnőiesedett és nem igazán látják a mise erőteljes férfiasságát. Ez különösen áll a katolikus férfiak többségére, akik megszokásból katolikusok és felszínesek hitükben. Ez súlyos dolog, mert ha valaki nem érti a misét, nem is tud élni a miséből áradó természetfeletti kegyelmekkel. Az a férfi, aki maga sem érti a szentmisét, semmiképpen sem taníthatja gyermekeit a szentmise értékelésére.

Burke bíboros:  Egyik út a férfiak visszanyerésére a liturgia méltóságának helyreállítása. A férfiak válaszolni fognak, ha látják papjukat, amint tiszteletteljesen cselekszik Krisztus nevében. Nem fognak válaszolni, ha a pap egyszemélyes show-t ad elő önmagával a központban. A szentmise tiszteletteljes bemutatása mindig vonzotta a férfiakat az Egyház történelmén keresztül. És ma is vonzza.

Meg kell tanítanunk a férfiakat a szentmise mély valóságára. Ahogyan említettem, a katekézis gyenge volt, különösen a férfiaké. Ha katekizáljuk a férfiakat és tiszteletteljes módon mutatjuk be a szentmisét, nagy változást idézhetünk elő. Az is világos, hogy sok férfi vonzódik a római rítus rendkívüli formájához, a II. Vatikáni zsinat reformjait megelőző rítushoz.

Nagyon megdöbbentem a fiatal férfiak nagy számán, akik a szentmise rendkívüli formájához kötődnek. Ez nem azért van, mert a rendkívüli forma érvényesebb, mint a Novus Ordo, a rendes forma. A férfiakat vonzza a rendkívüli forma, mert rendkívül kidolgozott, megköveteli, hogy az ember odafigyeljen arra, ami történik. A kétnyelvű kis misszálé használata is segíthet a mise mélyebb megértésében, amely szöveges magyarázatot ad a mise cselekményeihez.

A rendes forma, ha tiszteletteljesen celebrálják, jó egyházzenével, ugyanilyen erős pozitív hatással lehet a férfiakra. Viszont taszítja őket a jópofáskodó hozzáállás, ahol a mise valamiféle kedélyes összejövetellé fajul, vagy ahol tiszteletlenséget tapasztalnak. A férfiak azért jönnek, hogy befogadják Jézus Krisztust. Őt akarják látni és a pap tiszteletet sugárzó magaviseletének is tükröznie kell az Ő jelenlétét.

Matthew:  A katolikus férfiak túlnyomó többsége a kiengesztelődés szentségének is hátat fordított. Csak egy férfi az ötvenből jár havonta gyónni. A férfiak mintegy 80% -a még évente egyszer sem gyón. Figyelembe véve a pornográfia járványát, különösen a fiatal férfiak körében, nyilvánvaló, hogy a katolikus férfiak hatalmas tömegei halálos bűnben élnek. Hogyan tudja az Egyház visszavezetni a gyónást és hangsúlyozni a gyónás szükségességét a férfiak körében?

Burke bíboros:  Ha a férfiak nem értik meg, hogy van bűn, mi a bűn és hogy a bűn súlyosan sérti Istent, nem fognak gyónni. A férfiaknak találkozniuk kell Istennel, a mi Urunkkal a bűnbánat szentségében, hogy megvallják bűneiket, kifejezzék bánatukat és elnyerjék bocsánatát.

A férfiak ma nem mennek gyónni, mert tagadják a bűnt. A II. Vatikáni zsinat után volt egy időszak, amikor sokan népszerűsítették a gondolatot, hogy nincs is súlyos bűn.

Ez persze halálos a férfiak, különösen a fiatal férfiak számára. A fiatal férfiak elkezdik gyakorolni az önkielégítés bűnét. Többen elmondták nekem, hogy serdülőkorukban, amikor meggyónták az önkielégítés bűnét a gyóntató pap ezt mondta: „Ugyan, azt nem is kell meggyónnod. Azt mindenki csinálja”. Ez téves.

Az önkielégítés bűn. Meg kell gyónni más bűnökkel együtt, mint a trágár beszéd, hazugság, lopás vagy bármi más. A bűn tagadása kiölte az érzékenységet aziránt, hogy mit követel Krisztus a hozzá tartozó férfiaktól.

A bűnnel való szembenézésnek központi jelentősége van a mások iránti szeretet képessége szempontjából. Hogyan szeret egy férfi? Úgy, hogy engedelmeskedik a Tízparancsnak. A II. Vatikáni zsinat után elveszett a szeretetre való képesség a bűnnel való szembenézés által, ami a legszörnyűbb visszaélésekhez vezetett. Visszaéltek saját maguk vagy mások életével, összeomlott a családi élet, brutálisan lecsökkent a szentmisék látogatottsága és hátat fordítottak a gyónás szentségének. Vissza kell adnunk a férfiaknak a bűn iránti érzéket, hogy felismerjék bűneiket és mélyen megbánják őket.

Ha ez megtörténik, a gyónás csodásan szép élménnyé válik a férfi számára. Mert akkor biztosan tudhatja, hogy személyesen megbánta bűneit Isten előtt és hallhatja Isten megszabadító szavát az Ő szolgáján keresztül, hogy bűnei megbocsátattak és feloldoztattak.

Matthew:   Milyen konkrét tanácsot tudna adni a papoknak, hogy segítse őket a férfiak evangelizálásában és jelentősen növelje a férfiak bekapcsolódását a plébániai aktivitásokba?

Burke bíboros:  Elsősorban legyenek ők maguk is férfiasak. Más szavakkal, ápolják saját férfias képességeiket, mert a pap elsősorban és leginkább lelki atya, tehát férfi. Szükségük van olyan férfias kvalitásokra, mint az önzetlenség, a lovagiasság és a fegyelem, hogy elkerüljék a paphoz méltatlan helyzeteket. A papnak férfiasan megbízhatónak és hitelesnek kell lennie, hogy nyájának lelki atyja lehessen, hogy világos és szilárd útmutatást adjon kedvességgel és szeretettel.

Másodsorban azt tanácsolnám a papoknak, hogy különös figyelmet szenteljenek a férfiaknak és keressék a módját, hogy a férfiakat bevonják az Egyház életébe. Könnyebb ezt elérni a nőknél, mert nővéreink általában nagyon nagylelkűek és tehetségesek. Az Egyháznak és minden egyes papnak mégis határozottan kell törekednie, hogy odavonzza a jó katolikus férfiakat az Egyház különféle tevékenységeihez. Ez alapvető fontosságú az új evangelizáció számára.

Matthew:  Van –e Eminenciádnak még néhány búcsúgondolata?

Burke bíboros:  Nagyon ajánlom mindenkinek a férfiak evangelizálásáért végzett munkájukat. Ez az új evangelizáció egyik kulcsa.

Amikor a francia kormány egyoldalúan kierőszakolta az ún. egyneműek házasságát, mely természetesen egyáltalán nem házasság, két millió ember kiment az utcára és felsorakozott a gyermekeik kezét szorító apák és anyák egyszerű képe mögé. Az apák alapvető fontosságúak a család számára.

A férfiaknak reflektálniuk kell saját tapasztalatukra, még ha az negatív is. Ha életükből hiányzott az apa, a férfiak fel kell, hogy ismerjék, mire lett volna szükségük az apa és anya személyében. Az apák és anyák csodálatos ajándékok, melyeket Istentől kaptunk.

Ugyancsak az Ő ajándéka az emberi szexualitás ajándéka, úgy, ahogy azt Isten akarta, nem úgy, ahogyan azt az ember sajnos gyakran betegesen eltorzítja a mai világban. A gender elmélet sötét zűrzavara által félrevezetett emberek azt gondolják, hogy megteremthetik saját nemi identitásukat a szenvedélyek és érzelmek alapján. Férfi vagy női mivoltunk Isten ajándéka számunkra. A mi feladatunk válaszolni Isten akaratára és kibontakoztatni férfiasságunk vagy nőiességünk ajándékát.

Matthew, gratulálni kívánok önnek. Azt gondolom, hogy amit csinál, az kulcsfontosságú az egyházi élet és nyilván az egész társadalom jövőbeli megerősítésében.

Matthew:  Istennek hála, eminenciás uram és köszönöm, hogy időt szánt ránk.

Burke bíboros:  Hálás vagyok, hogy legalább egy kicsit része lehettem küldetésüknek.

Forrás: http://www.newemangelization.com/uncategorized/cardinal-raymond-leo-burke-on-the-catholic-man-crisis-and-what-to-do-about-it/#sthash.W9z1GWeH.dpuf