Nyári tábor 2016 – Sopron

P1170947

Juventutem nyári tábor

A tábor időpontja: 2016. augusztus 1. – augusztus 6.

Helyszín: Sopron, Szent György plébánia

(9400 Sopron, Szent György utca 7.)

Idén is megrendezésre kerül a Juventutem nyári tábor, melynek helyszíne, vendéglátóink vendégszeretete és a helyszín tökéletes alkalmassága miatt ismét a Szent György plébánia és a Szent Pál Katolikus Szakkollégium Sopronban.

A tavalyi szerkezettel ellentétben idén délelőtt is meghívott előadókat várunk, akik elsősorban liturgikus témában fognak előadásokat tartani. A tervezett témák a következők:

  • Szakrális építészet
  • Szent nyelvek a liturgiában
  • Szent zene
  • Egyházi himnuszköltészet

A délelőtti előadások pontos címe és az előadók személye még egyeztetés alatt áll.

A tavalyi táborhoz hasonlóan idén is lesz lehetőség a szkóla és az asszisztencia próbáiba való bekapcsolódásra, bár külön szervezett kurzust idén nem lesz.

A délutáni előadásokat idén rendkívül illusztris vendégek fogják tartani, meghívásunkra négy főpásztor is ellátogat táborunkba:

  • aug. 2. Dr. Varga Lajos váci segédpüspök: Az Egyház és a művészetek
  • aug. 3. de.: Kocsis Fülöp hajdúdorogi metropolita: Szent nyelvek a liturgiában
  • aug. 3. du.: Dr. Székely János esztergom-budapesti segédpüspök: Az irgalmasság cselekedetei egy közösség életében
  • aug. 5. Bíró László tábori püspök: A keresztény család védelme – az abortusz elleni harc

Óriási áldás számunkra, hogy apostol utódok tanítását hallgathatjuk meg, rendkívül hálásak vagyunk, hogy elfogadták meghívásunkat.

A tavalyi táborból okulva, az idei napirend kevésbé lesz feszített, több idő marad az elcsendesedésre, és a hallottak feldolgozására, megvitatására.

Az előzetes napirend a következő:

  • 07:00: Laudes, szentmise, reggeli
  • 10:00: Tercia és délelőtti előadás
  • 12:00: Sexta
  • 12:30: Ebéd
  • 17:00: Nóna és délutáni előadás
  • 19:00: Vesperás
  • 21:30: Kompletórium

Augusztus 4-én egyelőre szabad napot tervezünk, itt csak délelőtti előadás lesz, délután pedig szervezett városnézés.

Mivel a tábor hetére esik Szent Domonkos ünnepe, ezért ez alaklomból augusztus 4-én szeretnénk ellátogatni a soproni dominikánus templomba is, ennek körülményei még szervezés alatt állnak.

Reméljük, hogy a programot minél előbb véglegesíteni tudjuk, és ilyen módon megnyithatjuk a jelentkezést is. Addig is kérdés esetén várjuk a személyes megkereséseket a vasárnapi szentmise előtt és után, valamint az alábbi e-mail címekre:

info@juventutem.hu

szentesi.csaba@juventutem.hu

A tábor teljes programja nyilvános, minden érdeklődőt szeretettel várunk!