Nagyhét 2016, Budapest

30285372

Ahogyan korábban már hirdettük, az idei régi rítusú nagyhét Budapesten lesz megtartva, a helyszín pedig az Örmény Katolikus Lelkészség épülete és temploma. Mivel a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom felújítása az előzetes elképzelések ellenére csak Pünkösdre fejeződik be, ezért sajnos nem lehetnek a Szent Mihály-templomban a szertartások, mivel ott a plébánia fogja ünnepelni a húsvétot.

Köszönet jár elsősorban Fülöp Ákos plébániai kormányzó atyának, amiért nagylelkűen befogadta közösségünket.

A templom kapacitása jelentősen nagyobb mint a gyömrői templomé, a templomon kívül a lelkészség egész épületét használhatjuk, tehát az emeleti közösségi helységeket is. A lelkészség eredetileg bi-rituális, Budapesti Fogolykiváltó Boldogasszony és Világosító Szent Gergely Személyi Plébánia kettős titulussal, így a szentély a latin liturgia végzésére is kiválóan alkalmas. A perselypénzt ezúttal vendéglátóink, az Örmény Katolikus Személyi Plébániának adományozzuk.

Az előzetes program a következő:

  • Nagyszerda, március 23.
    • 17:00 – Kapunyitás
    • 21:00 – 23:00 Lamentáció
  • Nagycsütörtök, március 24.
    • 16:00 – Kapunyitás, nóna és próbák
    • 18:00 – Ünnepélyes szentmise és lábmosás
    • 20:00 – Kompletórium és elmélkedés a közösségi teremben (Kovács Ervin Gellért O.Praem)
    • 21:00 – 23:00 Lamentáció
  • Nagypéntek, március 25.
    • 16:00 – Kapunyitás, nóna és próbák
    • 17:30 – Keresztúti ájtatosság
    • 18:00 – Előszenteltek liturgiája és szentsír őrzés kezdete
    • 20:00 – Kompletórium és elmélkedés a közösségi teremben (Kovács Ervin Gellért O.Praem)
    • 21:00 – 23:00 Lamentáció
  • Nagyszombat, március 26.
    • 16:00 – Nóna és próbák
    • 18:00 – Elmélkedés a közösségi teremben (Kovács Ervin Gellért O.Praem)
    • 19:00 – 23:30 Tűzszentelés és nagyszombati vigília, felnőttkereszteléssel és feltámadási körmenettel

A feltámadási körmenet után szeretettel várjuk a testvéreket egy agapéra a közösségi teremben.

A Szentsír őrzésének idején a templom folyamatosan nyitva tart. A Szentsír őrzésre jelentkezni a nagyböjti vasárnapokon, a szentmise után a Belvárosi Szent Mihály templom sekrestyéjében lesz lehetőség.

Kérdés esetén az info@juventutem.hu e-mail címre várjuk a leveleket.

Kegyelmekben gazdag nagyböjti készülődést kívánunk a kedves testvéreknek!