Hónap: 2015 február

Oltárszolgálat Budapesten

Ismét indul ministráns tanfolyam Budapesten   “Valóban kívánatos, hogy fenntartsuk azt a szokást, hogy legyenek „ministránsnak” nevezett kisfiúk vagy fiatalok, akik akolitus módján szolgálnak az oltárnál, és életkoruk szerint kapjanak megfelelő katekézist feladatuk végzéséhez.” Redemptionis Sacramentum 2./47. A budapesti szentmisék…

Szentmise és havi előadás

Február 25-én, a 16:45-kor kezdődő szerdai csendes szentmise után, Kovács Ervin Gellért O.Praem atya a szokásos havi előadását fogja tartani. Az előadás címe: “Exorcizmus – az Egyház küzdelme a gonosz lélek ellen”   Az előadás a szentmise után, 17:30-kor kezdődik a pesti…

A Wanderer napilap interjúja Raymond Leo Burke bíborossal

Raymond Leo Burke bíboros, a Máltai Lovagrend patrónusa, aki korábban az Apostoli Szignatúra Legfőbb Bíróságánál szolgált Rómában 2008 júniusától 2014 novemberéig, nemrég meglátogatta a Guadalupei Szűzanya szentélyét a wisconsini La Crosse-ban. Régebben a St. Louis-i főegyházmegye érseke volt, előtte meg…

Elöljáró választás, Gödöllő

Nagy örömünkre szolgál hírül adni a Gödöllői Premontrei Perjelség alábbi hírét:   Rendi közösségünk, a generális apát és a csornai prépost jelenlétében 2015. február 6-án választó káptalant tartott. A Gödöllői Premontrei Perjelség új kormányzó perjele Balogh Péter Piusz O.Præm. lett.…